Színházzal a szolidárisabb ifjúságért címmel indít középiskolásokat célzó interaktív, érzékenyítő programot a Tandem Színház. De lesz itt más is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A projekt lényege: három dél-dunántúli középiskolában – a pécsi Janus gimnáziumban, a szintén pécsi Leőweyben és a bonyhádi Petőfi evangélikus gimiben –, iskolánként két-két 11. évfolyamos osztály előtt előadják a Szociopoly, egy másik alkalommal pedig a Fapados Revü című „érzékenyítő társadalmi társasjátékot”, amit aztán kérdezős-beszélgetős drámaóra követ. Mindkét előadás interaktív, előbbi a szegénység, utóbbi a hajléktalanság iránt érzékenyít – persze az előadások utáni drámaóra témája is hasonló.

A foglalkozás lényege az, hogy ha a célzott, vagyis ebben az esetben a nagykorúság küszöbén álló korosztály fel akarja hívni a kortársak figyelmét fontos társadalmi ügyekre és problémákra, például a szegénységre, hajléktalanságra, a hátrányos helyzetre, vagy éppen az elesettségre, egyáltalán arról beszélve, hogy márpedig ezek akkor is létező, minket körülvevő dolgok, ha éppen mi nem találkozunk ezekkel, azt milyen eszközökkel és milyen felületeken tehetik meg a leghatékonyabban.

Tisztán elektronikus média által, a közösségi felületek (Facebook, TikTok stb.) segítségével, iskolai témanapokon, vagy inkább élő eseményeket, performanszot, flashmobot szervezve? Ezekről és hasonló kérdésekről ötletelnek a diákokkal Bacskó Tünde és Fábián Gábor színművészek, a pécsi Tandem Színház alapítói. A brainstormingnak azonban ennél manifesztebb célja is lesz: önkénteseket toboroznak a résztvevők között – iskolánként legalább öt főt. Az önkéntes diákok szervezik majd az ötletbörze után kiválasztott legjobb ötletek megvalósítását, illetve az azokat felvezető egyes kampányokat.

A programnak a fiatalok érzékenyítésén túl vélhetően közvetett eredménye is lesz: a tandemesek a projekt során pársoros visszajelzésre is kérik a gimiseket, amelyeket összegyűjtve, elemezve továbbítanak majd a színházszakmai sajtónak, amely – Bacskó Tünde és Fábián Gábor reményei szerint – intenzívebb kommunikációt is generál majd a szakma gyakorlói és elemzői, kritikusai között.

A Színházzal a szolidárisabb ifjúságért című projekt egy éven át tart (idén szeptembertől jövő augusztus végéig), a Közös Értékeink Program eu-s pályázati keretben erre elnyert támogatás összege 18 800 euró. 

Fábián Gábor szerint a Tandem idei évada „fékezett habzású” lesz – amire mérget azért nem vennénk. Új premierre ugyan – forráshiány miatt, ki gondolná… – pár hónapon belül nem kerül sor, de a Közös Értékeink-projekten túl más okból is látogatják majd a régió általános és középiskoláit. 

A Bringaverkli például egy olyan, rögtönzésen alapuló performansz, ahol a lazán szőtt sztorivonaltól el-elrugaszkodva, a nézők – ez esetben iskolások – ötleteire, visszajelzésére reagálva választ verset Fábián Gábor a fejében kavargó többszázas katalógusból, hiszen: „Dugig van a fejem versekkel – ha megnyomnának rajtam egy play gombot, egy álló napig biztosan tudnék verseket mondani.” A beszélgetés mellett a spontán versmondás lesz a cél a sulikban is, amellett, hogy megbeszélik, hol a költészet helye a személyes életükben, illetve egyáltalán: mi a a vers szerepe ma a világban? Ott lehet-e az utcán, a köztereken, egy bringaverklivel, énekkel kísérve? Mire lehet használni a lírát?

A Bringaverkli (más néven: Versverkli) kapcsán fontos megemlíteni, hogy ez bár egy piaci alapon működő (azaz: a megrendelő fizet a szolgáltatásért) előadás – de közben mégsem.
Az iskolák egyre szűkebb költségvetésből kénytelenek gazdálkodni, így – ahogyan az a legtöbb háztartásban is működik – elsőként a kultúrafogyasztás keretéből kénytelenek visszavenni. Ezért talált aki a Tandem Színház egy sajátos modellt: az előadásoknak nincs kötött ára, annyit fizet az iskolai közösség, amennyi még éppen belefér – cserébe csak annyit kér Fábián Gábor, hogy adott iskolában ne csak egyszer, hanem legalább háromszor indíthassa be a verklit. Hiszen a kultúra mindenkié, élvezzék minél többen. (Szeretettel várják hát – ezúton is – a baranyai iskolák jelentkezését – például itt.)

A Tandem pécsi pszichológushallgatókkal közös, Visszhang című programja is folytatódik: idén négy előadásból álló sorozaton vehetnek részt az egyetemisták, amelyből három alkalomra a Pécsi Közösségi Alapítvány által szervezett – amúgy nemzetközi gyakorlatként ismert – Élő Adás adománygyűjtő akción teremtették meg a pénzügyi hátteret a társulat támogatói. A negyedik előadást a Tandem önerőből finanszírozza. A Pécsi Közösségi Alapítvány és a támogatók nélkül ez a program nem folytatódhatna. 

És természetesen folytatódik az együttműködés a pécsi Művészetek és Irodalom Házával és a Létrával is, ahol havonta – egyik hónapban az egyik, másik hónapban a másik helyszínen – egy-egy előadást láthatnak a nézők az ismert repertoárból.

KategóriákJAZZ