Immáron új helyén, a Balokány-ligetben, a Kodály Központ szomszédságában látható a korábban a Ferencesek utcájában kiállított pécsi villamos. A sárga villamoskocsit hétfőn délelőtt, kamionnal szállították új helyére, majd két emelődaru segítségével került az immáron véglegesnek tűnő, új helyére.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A pécsi villamost majdnem egy éve, a múlt év novemberében szállították el arról a helyről, ahol éveken keresztül állt, a Ferencesek utcája elejéről. Az az ötlet, hogy a pécsi villamosnak emléket állítsanak, a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület tagjaitól származik, az ő érdemük, hogy éveken át látható volt a Ferencesek utcájában a villamos, illetve az, hogy egyáltalán Pécsre került egy olyan kocsi, amelyhez hasonlóak jártak egykoron Pécsett. A Pécsre érkezett muzeális villamoskocsi ugyanis valójában soha nem közlekedett Pécsett, nos korabeli darabnak számít, de a valódi pécsi villamosokból már egy sem maradt fenn az utókornak. A most kiállított jármű annak a legismertebb és legkedveltebb, egyben leghosszabb egykori pécsi villamosjáratnak állít emléket, amely a Hadapródiskola (ma: PTE orvosi kar) és a Zsolnay-gyár közt közlekedett, mintegy 3,5 kilométeres utat megtéve, eleinte egy kocsival, később pótkocsit is közlekedtetve.

Az ötletből projekt, a projektből pedig sikertörténet lett, később azonban a működtetést is magukra vállaló civilek – különböző okok miatt – egyre kevésbé tudták vállalni a kis villamos és az abban látható, berendezett történeti kiállítás fenntartását, habár korábban gyűjtést is indítottak a fennmaradásért, a tavaly év végére az is végérvényesen kiderült, hogy nem fogják tudni vállalni azt már a jövőben, és a Ferencesek utcájában sem maradhat a város közelmúltjának és közösségi közlekedése történetének is emléket állító villamoskocsi.

1960-ig működött, a száz éves évfordulónak állítottak emléket

Pécsett a Pécsi Villamos Vasúti Rt. indította el a városi kötöttpályás közlekedést, 1913-tól, és a baranyai megyeszékhelyen 1960-ig működött villamos, amely időszakról sokat elárul, hogy azokat az időket megélők máig nosztalgiával emlegetik mindezt. A villamosközlekedés megszüntetése után a síneket is felszedték, így ma már csupán a Jókai téren, pár lépésre a Széchényi tértől látható néhány korabeli síndarab. A Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület a pécsi villamos elindulásának 100. évfordulóját ünnepelve, 2013-ban állította fel a Ferencesek utcai villamost. Amit a télen a Biokom újított fel – és azt kell mondani, kifejezetten szép munkát végzett a pécsi önkormányzati cég –, és a jövőben a Balokány-ligetért Egyesület működteti majd.

Frissítés szeptember 20. 17.20

Olvasói felvetetésre korábbi fotókat használva megmutatjuk e cikkben is, milyen is volt a kiállított villamos a korábbi helyén, a Ferencesek utcájában. Sőt, ha már lúd … egy olyan fotót és egy videót (mindkettőt Rajnai Richárd készítette) is közlünk, amely téli környezetben készült, ráadásul egy három évvel ezelőtti, hóbortos márciusi havazást megörökítve, amelyen a villamos is feltűnik, vagy éppen “főszereplő”.

KategóriákMETÁL