Október 23-a és 30-a között lehet szavazni az alternatív oktatási népszavazáson, amelyről ITT ÍRTUNK. Pécsett két helyszínen, a Széchenyi téren, és a Kertvárosban, azon belül is a Csontváry utcában szavazhatnak, 8 és 18 óra között.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az alternatív országos (nem hivatalos) oktatási népszavazást október 23-a és 30-a között tartják, az aHang és az Egységes Diákfront kezdeményezésére. Magyarország első országos, oktatási népszavazásán a magyar oktatás helyzetéről mondhatják el a véleményüket szavazatukkal.

Mint írtuk is, az oktatási népszavazáson hét kérdésben lehet szavazni, amit a kezdeményezők hétigenes népszavazásnak is neveznek, és amely gyakorlatilag a korábban tervezett, hivatalosan kezdeményezett, de elutasított oktatási népszavazás kérdéseit viszi tovább.

Kérdezhetik, hogy honnan volt erre pénz és egyáltalán mennyibe kerül ez az egész, de el kell keserítsük azokat, akik nem jó szemmel nézik ezt a szervezkedést, a népszavazás viszonylagosan kevés pénzből 15 millió forintból valósul meg, összesen, amit magánadományokból finanszíroznak – nem, mintha ekkora összegnél nem lenne mindegy, de igen, magyar civilek, hétköznapi magyar emberek adományai biztosították a forrást. És többek közt amiatt is lehet alacsonyan tartani a költségeket, mert rengetegen, mintegy ezerháromszázan dolgoznak a sikerért önkéntesként.

Természetesen online és mobileszközökről is lehet szavazni, de élőben, hagyományos módon is, Pécsett két helyszínen is, a Széchenyi téren, illetve a Csontváry utcában október 30-áig még minden nap, 8 és 18 óra között.

A népszavazás kérdései

1. Le a Bosszútörvénnyel! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne fogadjon el a pedagógusok és a nevelést, oktatást közvetlenül segítők jogállását átalakító törvényi szabályokat?”

2. Gazdagabb, boldogabb, sikeresebb jövőt minden gyereknek! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban kötelezze el magát amellett az elv mellett, hogy a mindenkori kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a magyar diákok jövőjét, lehetőségeit a magyar oktatási rendszerben ne családjaik vagyoni helyzete, hanem teljesítményük, képességeik és tehetségük alakítsa, és ne érje őket hátrány vagyoni helyzetük, vallási-világnézeti hovatartozásuk miatt?”

3. Igazságos, szakértő kormányzást! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy Magyarországon a köznevelésért, szakképzésért, felnőttképzésért és a felsőoktatásért felelős, önálló oktatási minisztérium működjön?”

4. Tisztességes megélhetést! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban hívja fel a kormányt arra, hogy az haladéktalanul tegye meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy megtörténjen a pedagógus alapilletmény 50 százalékos növelése, továbbá ezen összegnek minden évben a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott és kihirdetett előző évi inflációs rátával való növelése?”

5. A sztrájk alapjog! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzeti köznevelési törvény hatálya alá tartozó köznevelési intézmények tekintetében a sztrájkról szóló törvény szerinti még elégséges szolgáltatás követelményeit törvény ne szabályozza?”

6. Demokráciát! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy az egyes köznevelési és szakképzési intézmények vezetőinek megbízása a diákönkormányzat és a szülő közösség – amennyiben az intézményben ilyenek működnek – továbbá a nevelőtestület, az intézményben működő szakszervezet, valamint – intézménytípustól függően – a közalkalmazotti tanács vagy a köznevelésben foglalkoztatottak tanácsa vagy az üzemi tanács véleményezése után, a fenntartó indokolási kötelezettsége mellett történjék?”

7. Pintér takarodj, vidd az összes haverod! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a köznevelésért felelős miniszteri tisztséget ne tölthesse be a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel rendelkező, nyugállományú rendőr vezérezredes?”

KategóriákMETÁL