Vidéki prókátor – ezen a néven hozott létre néhány órával ezelőtt egy saját, anonim Facebook-oldalt az a vidéki kisvárosban élő ügyvéd, aki gyakorlatilag – a 444.hu és független sajtó segítségével – kirobbantotta a kegyelmi botrányt, aminek egyik következményeként lemondott Novák Katalin köztársasági elnök. Az oldalra a figyelmünket a 444 cikke hívta fel.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Hogyan és miért robbantottam ki a kegyelmi botrányt? – ezzel a címmel írta meg első, amúgy igen részletes vallomását és beszámolóját az a vidéki, kisvárosban élő ügyvéd, aki február elsején értesítette a független országos sajtót arról, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon egykori, pedofil bűncselekmények miatt elítélt igazgatóját védő, bűnrészesként ugyancsak szabadságvesztésre ítélt K. Endrének, az otthon korábbi igazgatóhelyettesének. A Vidéki prókátor első bejegyzése vége azzal zárul, hogy az elmondottaknak „folytatása következik”.
Az alábbiakban a szerintünk legérdekesebb részeket emeljük ki, de mindenkit bíztatunk arra, hogy olvassa el a teljes (bár nem rövid és nem is könnyű) szöveget és esetleg kövesse az oldalt is.
Kilépni a fényre?
Az ügyvéd most azt írta, hogy a botrány kirobbanása óta gyötri a kérdés, hogy – a független sajtó figyelmét a kegyelmi döntésre felhívó magánszemélyként – kiálljon-e a nyilvánosság elé.
Kezdettől fogva úgy gondolta ugyanis, hogy a személye – mivel nem közszereplő és a mai magyar közéletben való részvételhez, szemben a 90-es, vagy a 2000-es évek közéletével, egyelőre nem is igazán érez kedvet – egyáltalán nem lényeges.
Abból indult ki, hogy csak akkor és csak olyan módon érdemes megszólalnia, ha és amilyen módon annak valamilyen szempontból értelme és haszna van.
„A hírnév, az ismertség, a médiában való szereplés lehetősége nem vonz, vonz viszont a dolgos, nyugodt, tartalmas, vagyis boldog élet, amit nem szeretnék értelmetlenül feláldozni” – írta.
Végül arra a következtetésre jutott, hogy mivel ez az ügy kétségtelenül részévé válik a magyar politikatörténetnek, már csak a történelmi hűség kedvéért is érdemes lehet – inkognitóját egyelőre megtartva – egy írásban legalább azon két kérdésről tájékoztatnia a közvéleményt és az utókort, mely kérdéseket ma ebben az országban egyedül ő tud megválaszolni, nevezetesen azt, hogy hogyan és miért robbantotta ki 2024. február 1-jén egy e-maillel a kegyelmi botrányt.
Az e-mailről a prókátor a képernyőmentés fotóját is mellékelte.
Ügyvéd, valóban
„Annyit már megírt a sajtó velem kapcsolatban, hogy egy vidéki városban élő és dolgozó ügyvéd vagyok. Ez megfelel a valóságnak” – írta.
Undorral és elborzadva
„Undorral és elborzadva olvastam a határozat első 23 pontját, melyekben a Kúria leírta az első- és a másodfokon eljárt bíróságok határozatait, valamint az azokban megállapított és a felülvizsgálati eljárásban már nem támadható tényállást. Amikor azonban ahhoz az ominózus 24. ponthoz értem, a kávéscsésze kis híján kiesett a kezemből és majdnem leszédültem a székemről: a Kúria ebben a pontban rögzítette, mégpedig egy bírósági határozathoz méltó hideg, precíz tárgyilagossággal Novák Katalin kegyelmi döntésének tényét és pontos tartalmát. Többször is átolvastam a szöveget, mert nem hittem a szememnek. Elnöki kegyelem? Egy ilyen – még büntetőügyekhez szokott ügyvéd szemével nézve is – ocsmány, undorító ügyben, melyben szexuálisan abuzált, ráadásul érzelmileg, lelkileg és egzisztenciálisan teljesen kiszolgáltatott, gyermekotthonban nevelkedő kiskorúak a sértettek?” – idézte fel azt a pillanatot is, amikor olvasta a kegyelmi döntést a jogi szakfolyóiratban.
„Sem Magyar Pétert, sem pedig a Fidesz egyetlen más volt, vagy jelenlegi politikusát nem ismerem személyesen, a magyar közéletben kizárólag a közösségi portálon megosztott gondolataimmal vagyok jelen. Kiemelendő továbbá, hogy a kegyelmi döntést valójában nem én, nem is a 444, hanem a Kúria hozta” – hangsúlyozta.
„…szeretném néhány, eddig talán kissé homályban maradt részletre felhívni a figyelmet magával, a kegyelmi döntéssel kapcsolatban. (…) A köztársasági elnök olyan ügyben döntött a végrehajtási kegyelem megadásáról, mely a kegyelmi döntés pillanatában még folyamatban volt. Jogerős ítélet ugyan született már az ügyben, az ítélet végrehajtása is folyamatban volt a törvényi rendelkezéseknek megfelelően (…), de a kegyelmet kérő elítélt felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a jogerős ítélettel szemben a Kúriához. (…) Ha pedig az ügyben folyamatban volt még bírósági eljárás, a jogászoknak gondolniuk kellett volna arra, hogy – miként végül meg is történt – az elnök kegyelmi döntése meg fog jelenni a bíróság későbbi nyilvános határozatában.
(…)
A döntéssel kapcsolatban elkövetett és ugyancsak gyermetegnek tekinthető politikai hiba pedig abban áll, hogy a döntésben résztvevők olyan személy érdekében vállalták az elképesztően nagy politikai kockázatot, aki a kegyelmi döntés pillanatában már odahaza tartózkodott reintegrációs őrizetben a családja körében, kilenc hónap múlva feltételesen még a reintegrációs őrizetből is szabadult volna, és a foglalkozástól eltiltásból is alig több, mint három év volt csak hátra. A kegyelmi döntésből eredő politikai kockázatok tehát – lévén az elítélt már nem volt büntetés-végrehajtási intézetben – messze nem álltak arányban a döntésből következően az elítélt oldalán jelentkező előnyökkel. A köztársasági elnök, a kormánypárt listavezetője és a magyar református egyház első embere egy odahaza, a családja körében tartózkodó elítélt számára, majdhogynem teljesen feleslegesen adott kegyelembe buktak bele! Ez valóban politikatörténeti jelentőségű hiba volt.
(…)
ha az lett volna a követendő eljárás a kormányon belül, hogy az igazságügyi miniszter javaslata ellenére meghozott elnöki kegyelmi döntések igazságügyi miniszter általi ellenjegyzésének kérdését minden esetben a kormány ülésének napirendjére kell tűzni és a kormánynak tárgyalnia kell róla, ez a kegyelmi döntés – ellenjegyzés hiányában – talán nem vált volna hatályossá és ez a botrány sem tört volna ki.
„Az ügy egyik politikai tanulsága, hogy ha nagyon magas és nagyon felelős pozíciókba nem komoly, több évtizedes szakmai és politikai tapasztalatokkal rendelkező szakembereket, vagy „kipróbált”, rutinos politikusokat helyezünk, hanem kitalált és a jövő reménységeiként gondosan felépített fiatal PR-politikusokat, akkor sokkal sűrűbb szövésű szűrőket kell alkalmazni a döntések vonatkozásában és hatékony kontrollmechanizmusokat kell beépíteni a döntéshozatali rendszerbe. Hát még ha olyan a rendszer, hogy a legfőbb közjogi döntéseket is ki lehet járni uram-bátyám alapon…”
19? Lapot!
