Már több nem budapesti helyszínen is megjelent Magyar Péter az európai parlamenti választás kampányaként megkezdett országjárásán. TISZA Párt elnöke, Varga Judit volt igazságügyi miniszter egykor férje a hétfőt és keddet Baranyában tölti, Pécsen kedden este jelenik meg a pécsi főtéren.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Minden megyébe eljut az EP-választás kampányában ígérete szerint Magyar Péter, s a közelmúltban emiatt megkezdett országjárása részeként hétfőn Baranyába is eljut, ahol keddig marad, s vélhetően a legtöbben a hétfő esti pécsi Széchenyi téri eseményén lesznek majd, illetve azon a vonuláson, amely során a Búza térről a Király utcán át eljut a pécsi főtérre.
A TISZA Párt és Magyar Péter országjáró körútjának második állomásaként, holnap, azaz hétfőn jut el Baranya megyébe, ahol kedden is marad. Magyar Péter nemrég az információink szerint csak e hétvégén véglegessé vált programot tette ki Facebook-oldalára nem sokkal ezelőtt, e szerint eljut a megye legnagyobb városaiba és természetesen Pécsre is, de a megyeszékhelyen kedden lesznek programjai.
Elsőként az egyik baranyai fideszes fellegvárnak számító Mohácsra érkezik, majd Villányba, Siklósram és Komlóra is eljut, a napot az egykori bányászvárosban zárja. A teljes és pontos programot lejjebb közöljük az említett Facebook-poszt alapján.
Kedden Szigetvár és Kozármisleny után jut majd el Pécsre, de kisebb településeken is megáll, így például Görcsönyben és Cserkúton is lesz megállója.
Magyar Péterék Pécsen kedden este hat órakor gyülekeznek a Búza téren, ahonnan indulnak majd a Széchenyi térre, ahol a közéletben és a nyilvánosságban csak két és fél hónapja feltűnt Magyar beszédet mond és kötetlen beszélgetésre hívja híveit és a rá kíváncsi pécsieket. Baranyából aztán Tolna megyébe megy, ahol április 24-én és 25-én lesznek programjai, amelyekről várhatóan a későbbiekben adnak majd részletes tájékoztatást.
Magyar Péter és a TISZA Párt baranyai programja
Április 22. hétfő
– 10:00 Mohács, Piac tér – beszéd, kötetlen beszélgetés
– 10:45 Sátorhely, Mohácsi Nemzeti Emlékhely – koszorúzás
– 12:00 Villány, Polgár Pincészet – kötetlen beszélgetés
– 14:00 Siklós, Mária Szobor (Mária u. 1.) – beszéd, kötetlen beszélgetés
– 16:00 Komló, Erőmű látogatás – zártkörű
– 18:00 Komló, Városháza tér – beszéd, kötetlen beszélgetés
Április 23. kedd:
– 9:00 Szigetvár, Zrínyi tér – beszéd, kötetlen beszélgetés
– 11:00 Görcsöny, Kisboldogasszony templom (Hársfa utca) – kötetlen beszélgetés
– 13:00 Kozármisleny, Két Szekér Fogadó – kötetlen beszélgetés
– 15:30 Cserkút, Műhelylátogatás – zártkörű
– 18:00 Pécs, Búza térről közös séta a Király utcán
– 18:30 Pécs, Széchenyi tér – beszéd, kötetlen beszélgetés
Az országjárás további állomásai:
Április 24-25.: Tolna megye
Április 29-30.: Vas megye
Május 1-2.: Veszprém megye






