A Szabad Európa információi szerint Hszi Csin-ping kínai elnök májusban Magyarországra érkezik, de nemcsak Budapesten tárgyal majd, hanem Pécsre is ellátogathat azért, hogy egy kínai autógyár építését bejelentse. A Szabad Európa is annak a kínai autógyárnak, a Great Wall Motorsnak az érkezéséről tud, amelynek várható letelepedéséről már hónapokkal korábban informálisan a Szabad Pécs is értesült.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az információt azonban nemhogy hivatalosan nem sikerült senkivel megerősíttetnünk, hanem az a két egymástól teljesen független forrásunk, akik erről nem hivatalosan beszéltek nekünk, mind azt kérték, hogy egyelőre, még csak informális értesülésekre hivatkozva se írjunk cikket. Amúgy annyit még elmondtak, hogy az is biztos, hogy a bejelentés vagy áprilisban, vagy májusban lesz, és most úgy tűnik – amennyiben a Szabad Európa értesülése helytálló –, hogy valóban májusban, május 8-10. között történhet meg a bejelentés. Hogy ez tényleg Hszi Csin-ping (Xi Jinping), a Kínai Kommunista Párt főtitkára és a magyar kormányfő együttes bejelentése lesz-e, és tényleg Pécsett lesz-e, nem tudjuk, de nagyon jó esély van rá, hogy így lesz, ha a Szabad Európához ez az információ eljutott és ellenőrzésük után leírták.
Az biztos, hogy ebben az esetben olyan szigorú biztonsági intézkedésekre számíthatnak a pécsiek, amilyenre talán még sosem volt példa a városban.
A Szabad Európa azt is írta, hogy a szegedi példa (ott az ugyancsak kínai, de jelentős amerikai befektetői érdekeltségű BYD építhet gyárat) alapján kérdés, mekkora beleszólása volt a helyszín kiválasztásába a magyar kormánynak. Emlékeztettek arra is, hogy a Great Wall Motors terveiről már jelentek meg információk a magyar sajtóban, de nekik most megerősítették, hogy valóban a kínai autógyártó épít üzemet Baranyában.
Híd, autópálya
Az is érdekes, hogy addigra, május 2-án várhatóan átadják azt az új autópálya szakaszt, amely az M6-os folytatásaként épült meg Bóly és Ivándárda között a horvát határig (várhatóan a horvátokkal egy, legkésőbb két éven belül lehet majd összekötni a sztrádát), és most jelentették be azt is, hogy megépülhet a nagyon régóta tervezett Duna-híd Mohácsnál, amely nagyon fontos pont lehet a kínai autógyártónak a lehetséges szállítási útvonalakat tekintve. Amúgy a mi információink szerint az is hangsúlyos lehetett a Pécs melletti (Bicsérd és környéke) helyszín kiválasztásában, hogy elsősorban Németország, azon belül is Hamburg felé szállíthatják majd innen az elkészült autókat, és van vasúti kapacitás is, amit használni tudnak majd. Valamint ez a beruházás erősítheti azt a reményt is, hogy nemcsak elkészül, de talán fel is gyorsul az M60-as sztráda meghosszabbítása Pécsről Szentlőrinc és Szigetvár irányába, Barcsig, aminek lehetséges idejét sokszor módosították, de a legutóbbi hírek szerint 2029 lehetett a céldátum – hogy aztán egyébként Szigetvártól Kaposvár és a Balaton felé vezessen egy új gyorsforgalmi szakasz, amit majd csak a 2030-as évek elején építhetnek meg.
Növekedési kényszer
A Szabad Pécs nemcsak a Great Wallról kapott értesülést és próbálta azt aztán megerősíttetni, de arról is igyekezett információt szerezni, ami talán még többeket érdekel: hogy létesülhet-e akár autógyár helyett, akár amellett, vagy leginkább azzal együtt akkumulátorgyár is. Ugyanis a Pécs nagyjából 20 kilométeres körzetében fekvő leendő ipari terület 400, de akár 600 hektáros is lehet, azaz jelentős méretű ipari területet tudnak ott kialakítani. Arra is rákérdeztünk persze, hogy milyen egyéb beköltöző cégek telepedhetnek meg Bicsérden és a környező helységek területein, de csak azt a választ kaptuk, hogy még legalább 2-3 cég érkezésére lehet számítani. És, hogy ez a fajta beruházásösztönzés, tehát nagy nemzetközi termelő cégek, és a jövőben is vélhetően Magyarországon maradó cégek azért is szívügye a kormánynak, mert még a sokadik kétharmaddal és teljhatalommal rendelkező Orbánék sikerének is az lehet csak az egyedüli záloga hosszabb távon, ha a gazdaság folyamatosan növekedni tud.
Külföldi munkavállalók
Természetesen nemcsak 3-4, hanem egyetlen ilyen nagyberuházás is olyan munkaerőszükségletet generál a nekünk erről nyilatkozó szakértők szerint, hogy még itt, ezen a vidéken is, ahol más országrészekhez képest jelentősebbnek mondható a mobilizálható munkaerő, mind a beruházás területén, mind a dél-baranyai falvakban, illetve a határ túloldalán „horvát Baranyában”, hogy elkerülhetetlen, hogy ne érkezzenek Pécsre és Pécs környékére nagy számban, kifejezetten erre a beruházásra, 2-3 éves munkavállalói turnusokra más országokból, szervezetten munkavállalók, például a Fülöp-szigetekről, ahogyan az történt már más országrészekben is. Orbánék sokszor elmondták ezzel kapcsolatban, hogy ez nem illegális migráció, amit ők elvetnek, és amely ellen harcolnak, hanem teljesen törvényes, a magyar jogszabályoknak megfelelő, szervezett keretek között, a kormány tudtával és engedélyével megvalósuló munkalehetőség külföldiek számára.
Kérdés, hogy lesz-e akkugyár
Tudjuk, hogy ez furán fog hangzani, illetve azt is mondhatják rá olvasóink, hogy tulajdonképpen azt írjuk, hogy vagy lesz akkugyár, vagy nem, de a Szabad Pécs ezzel kapcsolatban teljesen ellentétes információkat kapott. Egyrészt azt, hogy csak autógyárról lesz szó (és ez egyébként a félig-meddig hivatalos infó és kormányzati kommunikáció is, konkrétumok említése nélkül), a másik viszont arról szólt, hogy történtek már lépések és vizsgálatok arra vonatkozóan, hogy ipari célra milyen hasznosítható vízkészlet (elsősorban nem ivóvízkészletről van szó) van a helyszínen, illetve, hogy hogyan lehet a pécsi ivóvízbázist megvédeni, akár valamelyest szűkítve a jelenlegi hasznosított vízgyűjtőterületet, illetve arra vonatkozóan, hogyan lehet megvédeni és biztonságosan megvédeni egy esetleges nagy ipari beruházástól, és bárminemű szennyezés legkisebb veszélyétől a pécsiek és környező településeken élők ivóvízkészletét.
Az is elhangzott ezeken a háttérbeszélgetéseinken, hogy amennyiben valóban jön egy nagyberuházó, autógyárat és/vagy akkugyárat építeni, amit biztosan meg kell emelni, méghozzá jelentősen, az a rendelkezésre álló villamosenergia-kapacitás. Ugyanakkor, ha tényleg olyan szinten elő van készítve a projekt, amiről a Szabad Európa ír, és tényleg a legmagasabb kínai állami szintről érkezik a delegáció, akkor az nem lesz kérdés, hogy ez meglesz-e. Ugyanakkor az, hogy most mit jelentenek be, az már más kérdés, merthogy olyan infót is kaptunk, ugyancsak nem hivatalosat, és nem megerősítettet, hogy bizonyos értesülések szerint, igenis számolnak egy Pécs mellé települő akkugyárral is, de ha így is lesz, azt nem jelentik be a június 9-i választások előtt.
Péterffy május 10-éről tud
Május 10-én lesz a bejelentés, ezt már Péterffy Attila, Pécs polgármestere mondta pénteken este, megkeresésünkre. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezt ő nem hivatalos, tehát informális értesülésként tudja. Arról viszont, hogy kik és hol jelentik be, még nem hivatalosan sem értesült. Azt is kérdeztük tőle ugyanis, hogy kapott-e meghívót Pécs polgármestereként a kormánytól, a Miniszterelnökségtől, a Külgazdasági Minisztériumtól vagy a külföldi cégek Magyarországra betelepítésével is foglalkozó állami cégtől, a HIPA-tól, de nemmel felelt. Azaz, ha lesz is bejelentés, akár Pécsen, akár Bicsérden, akár Budapesten, a nem fideszes polgármestert (Péterffy Attilát) vagy nem hívják meg, avagy csak eddig nem kapott meghívót a sok tekintetben nem mindennapi eseményre.
Azt persze előrebocsátjuk, hogy az egészen biztos, hogy az eseményen helyi fideszes helyi politikusok nagy szerepet fognak kapni a választás előtt egy hónappal – akkor is, ha amúgy nem rajtuk múlt a beruházás, és azért nem tettek semmit.
Péterffy elmondta, hogy a pécsi városvezetés folyamatosan egyeztetett, illetve kereste a beruházással vagy tervezett beruházással kapcsolatban a kormányt, a Külgazdasági Minisztériumot és a HIPA-t is, de hivatalos értesítést arról, hogy Pécs lesz a helyszín, elektromos autógyár létesülhet, méghozzá a kínai Great Wall Motors, nem kaptak, közölte a polgármester.
Szeged és Békéscsaba elől hozhatta el a fejlesztést Pécs és Bicsérd
A Szabad Pécs arról is értesült, nem hivatalosan, hogy nem csak Pécs futott ebben a versenyben még országon belül sem (amúgy úgy tudjuk, hogy még 2-3 másik ország egyes városai is lehetséges célterületek voltak a Great Wall Motors előtt). Ez amúgy még akkor is felmerülhet, értelemszerűen, hogy már a fél ország találgatta már egy ideje, hogy mi és mikor épülhet Pécs mellé, és mikor jelenthetik majd be, mivel kiemelt gazdasági területté nyilvánították a bicsérdi területet, s mert több kormánytag, köztük maga Orbán Viktor is azt mondta, hogy ki kell egyenlíteni a különbségeket az országban, s most már a Balatontól délre eső területek következnek.
Úgy tudjuk, az egyik lehetséges város Békéscsaba volt, egy másik pedig Szeged. Igen, az a Szeged, ahová a BYD autógyárát már bejelentették. Ám, ha a Szabad Európa értesülése helytálló, mostanra ez a kérdés eldőlt és Pécs mellé, Bicsérden és közvetlen közelében épülhet meg az autógyár.
A további részletekért olvassák el a Szabad Európa cikkét.

19? Lapot!



