Képviselőt választ ma Kertváros egy része. Pécs 15-ös számú egyéni választókerületéből küldenek be valakit a szavazók a várhatóan október közepén megalakuló új pécsi közgyűlésbe a négy induló, de közülük is vélelmezhetően a két esélyes jelölt közül. Az este hét órai zárásra 40% alatti részvétel várható.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Frissítés 19.15 Minden szavazókörben véget ért az időközi választás

Nem volt rendkívüli esemény, a szavazókörökben is rendben volt a zárás hét óra után így véget érte a mai, a pécsi közgyűlés végső összetételét meghatározó, és az eddigi erőviszonyok miatt egyáltalán nem tét nélküli szavazás Négy induló volt, de ebből csak kettőnek volt reális esélye megszerezni a győzelmet a fideszes szövetség indulójának, Kővári Jánosnak (ÖPE), és a terület eddigi képviselőjének, a Péterffy Attila vezette Pécs Jövője jelöltjének, a jobbikos Fürj Csabának. Nagyjából egy óra múlva akár már végeredmény is várható, de – hacsak nem lesz valami miatt szükség többszöri újraszámolásra, vagy nem omlik össze a rendszer – este 9-ig szinte biztosan meglesz az, hogy ki lesz az új pécsi közgyűlésbe bejutó utolsó egyéni képviselő. A részvétel alacsony volt, alig lépte át a 30%-ot, e ez az időközi választások sajátja, és nagyjából meg is felelhet az előzetes várakozásoknak. MOst 1984 fő szavazott, június 9-én 52,7%-os volt a részvétel, és több mint 1200 szavazattal alakult ki szavazategyenlőség az első helyen végző két induló közt. Most úgy tűnik, hogy akár 900 körüli szavazattal is elviheti a körzetet valaki.

Frissítés 17.20 Nincs tülekedés, még a 30%-os részvételt sem érték el

Megkaptuk a délután öt órás, azaz 17 órai részvételi adatokat, amely talán még a vártnál is gyengébb, és amiből arra lehet következtetni, hogy 30 százalék körüli lesz a mai végső részvételi adat. A mai időközi egyéni képviselőválasztáson 17 óráig a szavazásra jogoultak 27,2%-a, 1776 fő ment el, hogy leadja a voksát. Június 9-én ugyanekkor a részvételi arány 46,25%-os volt a 15-ös számú választókerületben.

Nyilvánvalóan nem lehet elkiabálni semmit, hiszen nincsenek adataink, nem tudjuk, hogy ha készültek is exit poll felmérések, azok mit mondanak, de hagyományosan az időközi választások és alacsony részvétel a Fidesznek kedveznek. Az egészen biztosnak látszik, hogy aki 1000 főt, vagy a körüli szavazót el tud vinni maga mellett voksolni, az lesz a választás győztese. A Fideszről nem hivatalosan azt az információt kaptuk, hogy egy 900 fős listát kaptak az aktivisták, azokhoz a választókerületben élő ténylege és potenciális Fidesz-szavazókhoz kellett eljutniuk. Igaz, azt is hallottuk, ugyancsak nem hivatalosan, hogy Péterffyék stábja is igyekezett ajtóról ajtóra kopogtatva eljutni a lehető legtöbb lehetséges választójukhoz.

Korábban írtuk

13 órakor, azaz a ma választásra rendelkezésre álló idő több, mint fele idő letelte után a választásra jogosultak csupán 19,48%-a ment el szavazni Pécsett, a Kertvárosban. Ami jócskán alatta marad annak, amit ugyanekkor mértek júniusban – akkor a választásra jogosultak 32,7%-a vonult a szavazóurnákhoz, hogy leadja a voksát. A végén 50% fölé kúszott a részvételi arány (52,46%), 3420 fő szavazott akkor végül. A mostani legfrissebb napközbeni részvételi adat, illetve eltérés a júniusi választáshoz képest teljesen átlagosnak mondható az időközi választásokon megszokott adatoknak, eltérésnek. Dr. Lovász István pécsi jegyző nemcsak erről tájékoztatta a Szabad Pécset lapunk érdeklődésére, de azt is elmondta, hogy a szavazókörben lévő választási névjegyzék alig változott, néhány fővel szavazhatnak kevesebben, mint júniusban, átjelentkezés ilyenkor nem lehetséges, és levélszavazatokra sem kell várni, így ma este eredményt hirdethetnek. Várhatóan este kilenc óra előtt meglesz a végeredmény.

Persze csak akkor, ha nem lesz semmi rendkívüli, nem omlik össze a választási rendszer, illetve nem alakul megint úgy, ahogyan ugyanitt júniusban, hogy szavazategyenlőség lesz (erre persze nagyon kicsi az esély, közelít a nullához), avagy (és erre inkább fogadnánk a két lehetőség közül) nem érzi majd úgy valaki, hogy meg kell támadnia a végeredményt, mert szabálytalanságot gyanít. Júniusban sokat foglalkozott azzal a budapesti események miatt az országos sajtó és a pécsi helyzet miatt lapunk is, hogy már tudjuk: csak azért, mert esetleg nagyon kicsi a különbség két jelölt között, nem lehet újraszámlálást kérni, ezt a régebbi szabályt már korábban megváltoztatta a Fidesz-kormány. Ugyanakkor az az életszerű, hogy ha kevés szavazat a különbség az első két helyezett között, akkor többször is újraszámolják az eredményt.

A szavazás tehát csak csordogál, és a fentiek alapján az a valószínű, hogy 40% alatt marad a részvételi adat. Ettől még igaz, amit tegnapi cikkünkben írtunk a 15-ös számú pécsi választókerületről: hogy a tét nagy a teljes város életére nézve, hiszen az ellenzéki összefogást vezető független polgármester munkáját is nagyban befolyásolja, ha a Fidesznek sikerül a mai választást is megnyernie, azaz Kővári Jánost választják meg, és ezáltal nő a különbség a két nagy politikai tömb között, a Fidesz javára. Ugyanakkor, ha Péterffyék jelöltje, a választás másik esélyese, Fürj Csaba nyer, akkor már nem lesz annyira egyértelmű, hogy a Fidesz fog tudni öt év kihagyás után újra diktálni a városban.

Mint megírtuk, júniusi rendes után azért kellett itt most időközi választást tartani, mert tavasz végén szavazategyenlőség alakult ki a Fidesz-KDNP-ÖPE (Vörösné Deák Andrea) és Péterffyék jelöltje (Fürj Csaba) között. Azt is megírtuk tegnap, hogy Fürjjel szemben esélyesként a Vörsnét váltó Kővári János indul, akik mellett Horváth Sándor és Körömi Attila (független) szállt még versenybe.

KategóriákMETÁL