„Hat évnyi polgármesteri munkám során most először megvétóztam a pécsi közgyűlés döntését” – így kezdődik egy péntek reggeli pécsi polgármesteri sajtóközlemény. Ennél jobban nem is lehetne felhívni a figyelmet arra, hogy a Pécset sújtó, korábban nem látott mértékű kormányzati elvonás milyen károkat okoz és milyen következményekkel jár, ugyanis Péterffy Attila egy népszerű ügyben, a pécsi női kosárlabdacsapat támogatása ügyében, és egy városi költségvetéshez képest nem túl magas összeg (40 millió forint) miatt élt a polgármesteri vétó eszközével.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Polgármesteri vétó. Nem túl sokszor hangzik el a sajtóban ez a kifejezés. Arról szól, hogy egy település polgármestere az adott település képviselő-testületének vagy közgyűlésének döntését utólag semmissé teszi. Nagyon ritkán él ilyennel bármelyik politikus vagy településvezető, mert egyértelmű, hogy az minimum helyben politikai vitákat és társadalmi elégedetlenséget is szülhet. Pláne nem szoktak polgármesteri vétót alkalmazni egy olyan ügyben, amely nem szokta kiváltani az adott helyi közösség haragját, sőt sokkal inkább magas a társadalmi elfogadottsága. És főleg nem szoktak olyan összegek miatt (hisz azért alapvetően minden döntés végső soron a pénzről szól) ezzel a különleges jogi lehetőséggel élni településvezetők, amely az adott település éves költségvetéséhez képest nem túl magas összegről szól. Márpedig a pécsi női kosárlabda, mégha nem is annak aranykorát éljük éppen, népszerű, és a számukra a múlt csütörtökön megszavazott 40 milliós támogatás nem is kiemelkedő összeg a Dunántúl legnagyobb városának éves büdzséjében. 

Így az, hogy Pécsen mégis ez történt meg ma, egy péntek reggeli polgármesteri sajtóközlemény tanúsága szerint, hogy Péterffy Attila éppen ebben az ügyben élt hat év alatt először a polgármesteri vétó eszközével, az elgondolkodtató.

Merthogy ez a vétó azon túl, hogy egyelőre erre ténylegesen nem találtak forrást a költségvetésben, és mégha arról is van szó, hogy a döntést megszavazó képviselők nem értették meg, vagy nem kívánták megérteni, hogy olyan forrást (pénzköltést) fognak megszavazni, amelyre nincs egyelőre fedezet Pécs számláján, felfogható egy erős jelzésként – és ha tényleg ez volt a cél, akkor lehet, hogy pont egy ilyen döntéssel szembeni vétó az, amely sokakhozt eljuthat.

Az más kérdés, hogy ennek a vétónak milyen politikai következményei lehetnek.

Nem akarnak (egyelőre?) elköteleződni egy olyan számla befogadása és jövőbeni kifizetése mellett, amelyről már annak aláírása előtt tudják, hogy nincs pénz a kifizetésére. Ezt értjük. És ez elég oknak és felelős magatartásnak is tűnik, közpénzekről lévén szó. De az is biztosnak tűnik, hogy esély van arra, hogy az indoklás, miszerint azért nincs pénz például erre most Pécsen, mert az Orbán-kormány összesen csaknem 6 milliárd forintot vont el 2025-ben Pécs önkormányzatától, olyanokhoz is el fog jutni, akik erről az amúgy korábban számos alkalommal és számos helyen leírt tényről nem értesültek mindezidáig.

Ez a „történelmi sarc már nem csak a sajáterős fejlesztések lehetőségét vette el, hanem a város mindennapi működését veszélyezteti” – írja is a közleményben Péterffy Attila, aki azt is hozzátette, hogy a város működőképességének megőrzése érdekében döntött, mert jelenleg nem tehetett mást.

És, hogy mi történik ezután? A polgármesteri vétó csak a múlt heti döntés megszüntetéséről szól, az ügyet így újra meg kell majd tárgyalni, és szavazni róla, várhatóan a következő közgyűlési ülésen, avagy egy rendkívüli közgyűlésen.

Péterffy Attila pécsi polgármester teljes közleménye itt olvasható:

“Vétó városunk érdekében

Hat évnyi polgármesteri munkám során most először megvétóztam a pécsi közgyűlés döntését.

Mint ismert, Pécs közgyűlése a Fidesz és az őket támogató politikai erők adta többséget felhasználva november 6-án úgy döntött, hogy 40 millió forint támogatást biztosít a pécsi női kosárlabda csapat működésének biztosítására. 

Tették mindezt annak ellenére, hogy a pécsi városvezetés több tagja több alkalommal is nagyon érthető és világos módon jelezte az ülésen, hogy erre a támogatásra ma semmilyen fedezet nincs

Azért nincs, mert a kormányzat összesen csaknem 6 milliárd forintot vont el 2025-ben Pécs önkormányzatától.

Ez a mindezidáig példátlan, történelmi sarc már nem csak a sajáterős fejlesztések lehetőségét vette el, hanem a város mindennapi működését veszélyezteti.

Ugyanígy a város működését veszélyeztetné a november eleji közgyűlési döntés és minden egyéb fedezet nélküli költség, kiadás.

A város működőképességének megőrzése érdekében nem tehettem mást, mint hogy polgármesteri munkám során most először megvétóztam a közgyűlés döntését.

Nem tehettem mást, mert az önkormányzati törvény értelmében a város gazdálkodásának szabályszerűségéért a polgármester felelős

Nem tehettem mást, mert a 40 millió forintos kötelezettségvállalás már veszélyezteti az önkormányzat gazdálkodásának biztonságát és szabályszerűségét.

Nem tehettem mást ma, amikor minden, a kormányzat által meghagyott forintra szükség van a közvilágítás és a buszközlekedés fenntartása érdekében. Minden forintra szükség van ahhoz, hogy a várost működtető cégek, a gyerekeket és időseket ellátó intézmények dolgozói megkapják a fizetésüket.

A törvény értelmében a közgyűlési határozatot 15 napon belül újra meg kell tárgyalni, ezt november 24-én teheti meg a közgyűlés.

Őszintén bízom abban, hogy ezúttal a józan megfontolás legyőzi a városéval szembe menő politikai érdekeket.

Péterffy Attila

Pécs Megyei Jogú Város polgármestere”

KategóriákPUNK