Nagyjából 150-200 ember vonult a pécsi Színház térről a Kisfaludy utcába, a Dunántúli Napló székháza elé szerdán este, hogy szabad sajtót és az állami propaganda beszüntetését követelje. A megmozdulást az aHang szervezte, nemcsak Pécsen, hanem csaknem húsz másik helyszínen is, ugyanezen a napon, amit azért választottak, mint azt tegnap meg is írtuk, mert 12 éve ezen a napon alakult meg a MediaWorks nevű médiacég, amely a szervezők szerint az egyik szimbóluma annak, amit a sajtóval művelt Orbán Viktor és a Fidesz.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Csupán mintegy másfél órával azt megelőzően, hogy Orbán Viktor a Mandiner nevű kiadvány rendezvényéről jelentkezett be élőben a Facebookon, mert interjút adott a gépészmérnök végzettségű Kapu Tibornak, hazánk második űrhajósának, Pécsen és csaknem húsz másik városban azért tüntettek Magyarországon, mert szabad sajtót követeltek és a magyar nyilvánosságba történő ormótlan állami beavatkozás befejezését.

Az aHang által szervezett országos tüntetéssorozatot egy sok szempontból szimbolikus, Fidesz-közeli médiacég, a MediaWorks alapításának 12. évfordulójára szervezték. Orbán Viktor és a Fidesz ugyanis a szervezők és a demonstrálók szerint is az elmúlt 15 évben egyre nagyobb mértékben, tudatosan építette le a sajtószabadságot, torzította a médiapiacot és züllesztette le a magyar nyilvánosságot. Mi a Szabad Pécsnél ezt, lapunk a jelenlegi munkatársai, és a korábban velünk dolgozó kollégák is közvetlen közelről néztük végig, a saját bőrünkön tapasztaltuk azt, ami történt.

Demonstráció a szabad sajtóért és az állami propaganda ellen Pécsen, a Dunántúli Napló székháza felé tartva – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

Az aHang által szervezett pécsi esemény első helyszínén, a Színház téren a demonstráció szervezője, Varga Orsolya felolvasta azt a szöveget, amelyet az aHang csapata fogalmazott meg az állami propaganda ellen és a még megmaradt szabad és független sajtó támogatására.

A demonstrálók ezt követően a MediaWorks nevű Fidesz-közeli médiacég helyi kiadványának, a Dunántúli Naplónak (és a Bama.hu-nak) a székháza elé vonultak, hogy az ellen tiltakozzanak, hogy a kormány a saját politikai céljainak a biztosítására felvásároltatta a hazai médiacégek egy részét,  s mint látni lehetett nemrég (Blikk eladása) ez a folyamat nem is zárult még le.

A Dunántúli Napló székháza előtt a fő beszédet dr. Heindl Péter jogász, civil aktivista mondta, aki arról ismert leginkább, hogy 2010-től kezdődően, leginkább állami politikai óriásplakátokat dekorál ki, olyanokat, amelyekkel a kormány szerinte beavatkozik a magyarországi választásokba.

Részben ez a gondolat húzódott meg a pécsi székhelyű, baranyai Fidesz-közeli médiacég bejárata előtt elmondott beszédben is, mondván, hogy a dr. Heindl szerint törvénytelenül megszerzett és működtetett médiakonglomerátum beavatkozik a magyar választásokba, s annak segítségével szerez vagy szerzett eddig választásról választásra kétharmadot Orbán Viktor és a Fidesz.

Dr. Heindl szerint a Fidesz-közelivé tett és propagandaüzemmódba átállított lapokkal a kormány és a kiadó cégek több törvényt is megsértettek, illetve alakítottak ki jogsértő helyzetet, leginkább a szabad és elfogulatlan politikai véleményalkotáshoz való jog megsértésével, a szabad és független tájékozódáshoz való jog megsértésével, de a beszédében Heindl Péter a pontos törvényi helyeket is felsorolta (lásd a videón). Heindl Péter ugyanakkor azzal zárta beszédét, hogy ő optimista, mert a magyar társadalom felébredt és lehet látni, hogy van értelme tüntetni, mert fel tudnak mutatni eredményeket, van amikor a hatalom inkább kifarol abból, amit előtte elhatározott, vagy akként harangozott be. Szerinte ezért minimum a választásokig ki kell tartaniuk és minden disznóság ellen felszólalni, és persze azért is, mert az mindannyiunk érdeke.

KategóriákMETÁL