Debrecenben az ottani lakájmédiánál, és még több más, gyakorlatilag kormányzati ellenőrzés alatt álló megyei napilap szerkesztőségében már elfoglalhatták helyeiket az őrök A Nagy Rettegés miatt. A Szabad Pécs úgy tudja, ez Pécsett, a Dunántúli Naplónál is tervben van.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Frissítés 19.05 – Őrzik a DN-t

Ex-Mészárosék nem lacafacáznak, amit ígérnek, úgy is van: kedden kora este megnéztük, hogy valóban őrzik-e az épületet, és a válasz igen. Láttunk is egy vagyonőrt, akit beültettek a jórészt a Dunántúli Napló szerkesztőségének helyet adó irodaház halljába. Egyértelmű, hogy beváltották: ide be csak az megy, aki egy felírt listán szerepel.


Őrzik a szerkesztőséget
Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

Korábban írtuk

Azt egészen biztosan tudjuk, hogy hétfőn azt az üzenetet kapták a nemrég egy kormánybarát médiaalapítványba ?kiszervezett? V.O.L.T. Mészáros Lőrinc-lap munkatársai, hogy aki teheti, az menjen haza a szerkesztőségből és kiadóból. Azért, mert ?nem tudják garantálni a biztonságukat?. Azzal magyarázták, hogy lesz egy tüntetés hétfőn délután is a pécsi Színház téren.

Belengették hétfőn azt is, hogy már másnap biztonsági őröket vetnek be, és őrizni fogják a 2016 őszétől a pécsi Kisfaludy Sándor utcában lévő szerkesztőség épületét. Úgy tudjuk, kedden délelőtt még nem valósult meg az intézkedés. (Akkor voltak viszont ott őrök, amikor a Mészáros Lőrinc-féle hatalomátvétel idején eltávolították a lap vezetőit.)

Ám, mint azt, az egyelőre sajnos csak a Facebook-on olvasható Debreciner cikkéből is tudjuk, mától több megyei napilap szerkesztőségét is biztonsági őrök védhetik, s majd csak azokat engedik be, akik szerepelnek ?a nekik kiadott hivatalos listákon?. Csakúgy tehát, mint a Rátgéber Akadémia avatásán, A Nagy Ember érkezésekor.

A hétfői tüntetés egyébként, amitől ?féltek?, az nem kormányellenes megmozdulás volt. Néhány szülő és civil és politikus gyűlt össze, mint arról beszámoltunk. A pécs-somogyi Vadgesztenye iskolában kialakult helyzet miatt hívták össze, és bár valóban volt egy kisebb botrányos jelenet a Színház téren, a Pécsi Tankerület dísztermében, amely miatt a tüntetéssel egyidőben tartott szülői fórumot megszakították, ám sem ott, sem a tüntetésen nem került szóba a Dunántúli Napló.

Igaz, azt megelőzően, pénteken, amint arról szintén beszámolt a Szabad Pécs, egy, kifejezetten rabszolgatörvény- és kormányellenes tüntetésen tojással dobálták meg a Dunántúli Napló székházát, ?véleménynyilvánításként?.

Senkinek nem esett semmi baja! És ezt nem amiatt jelezzük, hogy védjük, ami történt, mert az egyrészről véleménynyilvánítás volt, illetve számunkra egyértelműen annak tűnt. Ám, ha lesz hatósági vizsgálat a történtek miatt, majd ott eldöntik, mi is volt, ami történt.

A múlt pénteki pécsi kormányellenes tüntetés során valóban megdobálták tojással a Dunántúli Napló pécsi székházának ajtaját a tüntetők – Szerencsére senki nem sérült meg, és ez nem is volt cél, bárki bármit is állítson 
Fotók: Nimmerfroh Ferenc

Nagyon nem értünk egyet azzal, amit 2016 végétől volt munkahelyünk, ?a megyei napilap? művel újságírás címszó alatt. Megjegyezzük, Pécset a prímet e szempontból a Pécsma nevezetű netes önkormányzati lap viszi.

Egyrészt a DN mégiscsak egy magáncég (mégha a felvásárlása körülményeit egyszer majd talán valaki ki is vizsgálja majd, mert akkor még kiderülhet, hogy nem volt minden kóser azzal kapcsolatban), a Pécsma pedig önkormányzati médium. Másrészről a Pécsmán sokkal durvábban mutatkoznak az Origo, Pesti Srácok, 888, M1 stb. jegyei.

Itt például van egy kis összefoglalónk arról, hogy a kormányellenes tüntetésekről és a tévészékházban történtekről, hogyan “számoltak be” a pécsi kormánybarát médiumok.

Viszont nem értünk egyet a fizikai erőszakkal, elítéljük azt, a lakájmédia munkatársaival kapcsolatban is.

Megjegyezzük azonban, hogy meggyőződésünk szerint nem kell félniük, tartaniuk semmitől. Azok a hírek, amiket magukról terjesztenek, hogy őket folyamatosan és régóta fenyegetik stb. meggyőződésünk szerint egyszerűen nem igazak. Ahogyan azt is gondoljuk, hogy ez az intézkedéssorozat is az őrökkel sokkal inkább szól a Fidesz-keménymagnak és a bizonytalanoknak, és arra lehet alkalmas, hogy a kormány ellen tüntetők ellen hangoljanak. Miközben Pécsett, a tojásdobálás is egy székház ajtaja, egy szimbólum ellen történt, nem volt cél és szándék konkrét fizikai erőszakra. Sőt, kifejezetten azt kommunikálták, hogy elvetik az erőszakot és senkit se bántsanak.

A Szabad Pécsnél reméljük, hogy ez így is marad, és nem éri atrocitás a kormánymédia bármely egységénél dolgozókat. Akkor is így véljük, ha amúgy nem tartjuk őket kollégáknak. Már a végrehajtókat sem, de főleg nem az utasításokat kiadó, az irányvonalat és stratégiát megszabó fönököket. Az erőszak nem megoldás.

Persze, az sem lenne egy utolsó megoldás, ha többen legalább valamelyest megpróbálnának a korábbinál korrektebben ?újságot? csinálni.

KategóriákMETÁL