A fővárosban még tart a kormányellenes tüntetés, jelenleg a várban, a Sándor-palotánál beszélnek a felszólalók, több ezres tömeg előtt.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Amiatt vonultak a Köztársasági Elnök hivatala elé, mert Áder János, mint megírtuk csütörtökön, aláírta a Munka törvénykönyvének rabszolgatörvény néven elhíresült módosítását. Az is elhangzott, hogy az ünnepek alatt sem fogják elfelejteni, hogy miért vannak most is az utcán. Folytatást ígértek tehát. Pécsett eredetileh január 5-én, de egy módosítás után január 4-én lesz az újabb kormányellenes tüntetés.
Mindeközben több vidéki városban, köztük Siófokon is utcára vonultak. Sőt, amint a Szabad Pécs megírta, a Balaton fővárosában szimbolikusan egy ?56-os zászló alatt egyesült a helyi ellenzék.
Mint ismert, vasárnap este, illetve hétfőn ellenzéki politikusoknak nem sikerült a Momentum által megfogalmazott, de az ellenzéki pártok, független politikusok és civilek által is támogatott öt pontot, öt követelést felolvastatni az immáron évi 90 milliárd forintból működő magyar közszolgálati média hírcsatornáján, az M1-en.
A Fidesz-KDNP és a lakájmédia által hangoztatott érv a felolvasás ellen, vagyis a cenzúra mellett folyamatosan az volt, hogy ha ezt megtennék, akkor nyakló nélkül olvastatnák be az ellenzéki pártok, akár parlamenten kívüliek is a saját, akár eszement követeléseiket is.
Csak a rend kedvéért tesszük hozzá, hiszen nem nehéz ennek a csúsztatásnak a hamisságán átlátni.
Egyrészt nem egy párt, hanem összellenzéki kérés.
Olyan ügyben, ami sokakat érint.
Olyan ügyben, ami miatt a hidegben is napok óta és több városban sok ezren mentek utcára.
Hosszú, nagyon hosszú ideje az első alkalom, hogy bárki ilyet kért az MTVA-tól.
A köztévének az ellenzéki politikusokat magától be kellene hívnia a stúdióba, rendre, és helyet adni a véleményüknek. Ahelyett, hogy gyakorlatilag ignorálják, karaktergyilkolják, kifigurázzák őket, nem számolnak be ténykedésükről, sőt csúsztatnak, álhíreket gyártanak róluk.
Azaz aznap is, vagy az azt megelőző, azóta eltelt napokban akár többször, különböző ellenzéki politikusok szájából, interpretálásában is el kellett volna az ötpontos követelés. Amit a független sajtóban azért lehetett már olvasni, de az ünneo előtti talán utolsó tüntetés apropóján a Szabad Pécs is lehozza azokat.
1. A rabszolgatörvény azonnali visszavonása!
A magyar dolgozók kizsigerelése, kiszolgáltatottá tétele teljes mértékben elfogadhatatlan! Vonják vissza a szabálytalanul elfogadott rabszolgatörvényt!
2. Kevesebb rendőri túlórát!
Egy rendőrt se kötelezzenek többre, mint az Európai Uniós maximum! Tartsa be a kormány a saját törvényeit! Értük is tüntetünk!
3. Független bíróságokat!
Állítsuk helyre az igazságszolgáltatás függetlenségét! Nem kérünk a Fidesz által irányított bírókból!
4. Európai ügyészséget!
Ha a kormány nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, az felér egy beismerő vallomással! Egy korrupciós ügy sem maradhat büntetlenül!
5. Független közmédiát!
Nem akarunk több pártállami propagandahiradót látni! Követeljük a sajtószabadság helyreállítását és a felelősök, a hírhamisító Papp Dániel azonnali leváltását!
(Kiemelt fotó és montázs: Babos Attila/Szabad Pécs)

19? Lapot!