A régióban Pécsen és Szekszárdon lehet offline, azaz hagyományos módon, élőben, egy pulthoz odafáradva szavazni Magyarország első oktatási népszavazásán, de a lehetőség továbbra is adott, de már csak két napig, offline és online is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Megírtuk, hogy elkezdődött Magyarország első oktatási népszavazása, amely ugyan nem hivatalos, de megfelelő létszám és szavazat mellett ereje lehet egy ilyen alulról szerveződő, gyakorlatilag nagyon kevés pénzből megszervezett referendumnak. Ehhez képest (vagy éppen emiatt is) még mindig nagyon alacsony a részvétel, országosan néhány tízezer ember érezte úgy eddig, hogy szavaznia kell, ki kell fejtenie a vélményét (ekként/így is) a magyar oktatásügyről.

Szavazz!

7IGEN Alternatív Oktatási Népszavazás

A Dél-Dunántúlon csupán két városban, Pécsen és Szekszárdon gyűjtik a szavazatokat a lebonyolítást segítő önkéntesek, Pécsen azonban változás történt, betegségek miatt már ma is, és a hátralévő két napon is a korábbiakkal ellentétben nem két, hanem “csak” egy helyszínen, a Széchenyi téren várják 8 és 18 óra közt október 30-áig a szavazókat (korábban a Kertvárosban is állt egy “7igenes” sátor).

Azaz már csak vasárnap és hétfőn élhetnek ezzel a lehetőségükkel. Természetesen online továbbra is lehet szavazni egész nap, egészen október 30-áig.

Alulról szerveződve

Az alternatív országos oktatási népszavazást október 23-a és 30-a között, az aHang és az Egységes Diákfront kezdeményezésére szervezték meg, a szükséges forrást adományokból finanszírozták –csupán 15 millió forintból szervezték meg a voksolást.

A “7igenes” kérdéssor

1. Le a Bosszútörvénnyel! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne fogadjon el a pedagógusok és a nevelést, oktatást közvetlenül segítők jogállását átalakító törvényi szabályokat?”

2. Gazdagabb, boldogabb, sikeresebb jövőt minden gyereknek! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban kötelezze el magát amellett az elv mellett, hogy a mindenkori kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a magyar diákok jövőjét, lehetőségeit a magyar oktatási rendszerben ne családjaik vagyoni helyzete, hanem teljesítményük, képességeik és tehetségük alakítsa, és ne érje őket hátrány vagyoni helyzetük, vallási-világnézeti hovatartozásuk miatt?”

3. Igazságos, szakértő kormányzást! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy Magyarországon a köznevelésért, szakképzésért, felnőttképzésért és a felsőoktatásért felelős, önálló oktatási minisztérium működjön?”

4. Tisztességes megélhetést! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés határozatban hívja fel a kormányt arra, hogy az haladéktalanul tegye meg a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy megtörténjen a pedagógus alapilletmény 50 százalékos növelése, továbbá ezen összegnek minden évben a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott és kihirdetett előző évi inflációs rátával való növelése?”

5. A sztrájk alapjog! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzeti köznevelési törvény hatálya alá tartozó köznevelési intézmények tekintetében a sztrájkról szóló törvény szerinti még elégséges szolgáltatás követelményeit törvény ne szabályozza?”

6. Demokráciát! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy az egyes köznevelési és szakképzési intézmények vezetőinek megbízása a diákönkormányzat és a szülő közösség – amennyiben az intézményben ilyenek működnek – továbbá a nevelőtestület, az intézményben működő szakszervezet, valamint – intézménytípustól függően – a közalkalmazotti tanács vagy a köznevelésben foglalkoztatottak tanácsa vagy az üzemi tanács véleményezése után, a fenntartó indokolási kötelezettsége mellett történjék?”

7. Pintér takarodj, vidd az összes haverod! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a köznevelésért felelős miniszteri tisztséget ne tölthesse be a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel rendelkező, nyugállományú rendőr vezérezredes?”

KategóriákMETÁL