Újra megígérte Mohácson a Duna-hidat Orbán Viktor csütörtökön, akit a beszédén kívül teljesen elszeparáltak az újságírók elől, egyetlen kérdést sem lehetett neki feltenni. Többedszerre ígérte meg a mohácsi hidat ő is, a Fidesz is, legutóbb négy éve, az időközi polgármester-választás előtt hangzott el ugyanez a vállalás, de a mohácsi híd nemhogy nem készült el, a munka sem indult meg, egy másik hidat adtak át, jóval feljebb a Dunán. Orbánt a legfideszesebbnek tartott baranyai városban is csak a meghívottak tekinthették meg, sok nem mohácsi is bemehetett. E cikk szerzőjét, az alábbi videót felkonferáló újságírót előbb taszigálták a mohácsi biztonságiak, majd Hargitai János országgyűlési képviselő munkatársa majmozta le.

A cikk a hirdetés után folytatódik



„Tegyétek el a címlistákat a nevekkel és az e-mailekkel, nehogy ez a majom lefotózza.”

A “majom” ebben az esetben jelen sorok írója, és – bár ez talán mellékes – nem állt szándékában magánemberek neveit és e-mail címeit tartalmazó címlistákat fotózni. Ráadásul már kitakarva sem hír, nem titok, tény jó ideje a Fidesz által épített Kubatov-lista. Itt legfeljebb csak annyi derült ki ismét, hogy Orbán nem úgy érkezik az országjárásra, mint ahogyan Magyar Péter turnézott az elmúlt két hónapban, hogy lehetett tudni előre, nyilvános volt, hogy mikor és hová megy, és bárki megnézhette, hanem 14 év korlátlan hatalom után csak az őt biztosan megtapsolók vehetik körbe.

A fent idézett “majmozós” mondat Hargitai János KDNP-s országgyűlési képviselő közvetlen, mohácsi munkatársa, irodavezetője szájából hangzott el, a mohácsi Busóudvarnál, Orbán Viktor fogadására felállított regisztrációs pultnál. Őt amúgy ott kabinetvezető asszonynak mondták. Nem sokkal azt követően mondta ezt, hogy az egyik ott strázsáló biztonsági ember arrébb taszigált, mert szerinte tilos helyen tartózkodtam. Amiatt “intézkedett”, mert tudni akartam, miért kell onnan elmennem. A bejáratot nem álltam el, egy közpénzből épített kulturális intézmény kerítésén kívül voltam. Kiírás nem mutatta, hogy ott tilos tartózkodni, amire rámutattak bizonyítékul, azon csak annyi állt, hogy a Busóudvar zárva tart, zártkörű rendezvény miatt.

Ezután készítettem két illusztrációs fotót (látható lesz a cikkben) a regisztrációs pultról, s az azon lévő politikai kiadványról, majd eltettem a telefont, és vártam, hogy megérkezzen Orbán Viktor miniszterelnök.

A szervezők és embereik azt állították Orbán érkezésére, ők nem tudják, ki jön, az meglepetés

Merthogy azt a hírt kaptuk, hogy Orbán érkezik, és miatta vannak sokan a Busóudvarban, miatta van lezárva a mohácsi bemutatóhely. A regisztrációs pulthoz még korábban léptünk oda, bemutatkozva, s kérdeztük, miért van lezárva, milyen rendezvény van itt, ki érkezik, de erre Hargitai János munkatársa annyit mondott, nem engedhet be, nem sajtónyilvános az esemény, és meglepetés, hogy ki jön, ők sem tudják. A nyilvánvaló hazugságot a már említett biztonsági ember is megismételte.

A kiállítótér zártkörű rendezvény miatt zárva – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

Kerestük tegnap Hargitai Jánost, hogy az egykori MSZMP-tag és nagynyárádi tanácselnökből KDNP-s mohácsi országgyűlési képviselővé lett politikustól megtudjuk, mit gondol arról, hogy a kabinetvezetője lemajmozott egy újságírót, de a telefont nem vette fel, és a tegnap elküldött (kézbesített) üzenetünkre nem írt választ.

A beszédre beengedték a sajtót

Később aztán egycsapásra megváltozott a helyzet, az udvarban elhangzott ukászra be lehetett engedni a sajtót is, és fel lehetett venni Orbán Viktor Mohácson elmondott beszédét. Amelyre nem hivatalos értesüléseink szerint elképesztő készülődés kezdődött: a Busóudvarban állítólag még a falat is porszívózták a miniszterelnök fogadása miatt.

Miért is kevés az európai, keresztény, fehér ember Európában? Orbán Viktor elmondta

Orbán beszédében arról volt szó, természetesen, hogy a háború rossz, ők nem háborúpártiak, bezzeg a Fidesz politikai ellenfelei, ők azok, mind, és ez a mostani EP-választás elsősorban arról szól, hogy háború vagy béke. Merthogy a háború kezdete óta sokat változott az európai országok és “Brüsszel” hozzáállása az ukrajnai háborúhoz, és Orbánéknak a brüsszeliták keserűségére nagyon is jó a memóriájuk.

A háború rossz, mert a két világháborúban meghalt 1,5 millió magyar és összesen 57 millió európai ember, s ha ez nem lett volna, akkor Magyarországon nem lenne demográfiai válság, és Európában sem. Ha ők életben maradtak volna, nem lenne az mint most: túl kevés fehér és keresztény ember Európában.

Az persze csak hab a tortán, hogy a szövegnek ez a része, ami a színtiszta náci beszéd, a II. világháborúról szólt, amit a náci Németország robbantott ki.

Nem ment üres kézzel Mohácsra Orbán, mégis sokan érezhetik úgy, üres kézzel ment

Orbán azonban nem üres kézzel érkezett Mohácsra, mégha annak az ígéretnek a hallatán, amit elmondott, sok mohácsi érezhette úgy (és többen, akikkel beszéltünk, tényleg így érezték), hogy üres kézzel ment hozzájuk ismét Orbán. A miniszterelnök egyébként a 2019-es választás előtt elhunyt Szekó József néhai mohácsi polgármester temetésén járt utoljára Mohácson. A Fidesz akkoriban is, majd az időközi polgármester-választáson is, sőt már több korábbi önkormányzati választás előtt is megígérte Mohácsnak a Duna-hidat. Hogy ennek a ténynek, avagy annak, hogy nemigen lehetett másra, más ígéretre számítani, mint ismét csak a hídra, volt-e, lehetett-e abban szerepe, hogy sok nem mohácsi érkezett a Busóudvarba, nem tudjuk. A környező falvakból, buszokkal jöttek ugyanis sokan a miniszterelnök mohácsi beszédére. Mi is láttunk buszokat érkezni, és mohácsi ismerősök is értesítettek arról, hogy több falubuszt láttak aznap a Duna-parti városban.

Egy másik híd avatásáról érkezett a több választás előtt is megígért hidat újra belengetni

Orbán azt mondta, hogy éppen a kalocsai híd átadásáról érkezett, Paksról, és megkérte az ott lévőket, hogy a híd építéséhez használt eszközöket most már usztassák le a Dunán, mert végre a mohácsi hidat is meg kell építeni.

A rögtönzött regisztrációs pult Mohácson, a Busóudvar előtt – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

Orbán beszédét a háttérből figyelte Bánki Erik mohácsi származású fideszes országgyűlési képviselő és Hargitai János KDNP-s parlamenti képviselő is, de állítólag a miniszterelnöki konvojban utazott Rogán Antal is, aki azonban, ha tényleg így volt, nem jelent meg nyilvánosan. A beszéd után pedig nem lehetett a miniszterelnök autójához közel jutni, és kérdést feltenni, videónk végén ez is látható.

Orbáénék olyannyira nem először ígérik meg a Duna-hidat Mohácsnak, hogy nemcsak az előző választáson hangzott el ez az ígéret, négy éve, de hét évvel ezelőtt is, még Szekó idején, amikor felépítették Csányi Sándor mohácsi vágóhídját – azon az átadáson ott volt a Szabad Pécs is, itt olvashatják el akkori beszámolónkat, amelyet „Orbán Mohácson: lesz Duna-híd és Pécs-Szeged út is” címmel írtunk meg.

A mohácsi polgármester bizakodó

Tudtuk azonban később kérdezni Pávkovics Gábor mohácsi polgármestert, aki azt hangsúlyozta, hogy tudja ő is, hogy több évtizede ígérik a hidat Mohácsnak, de a miniszterelnök becsületbeli ügyként említette meg, és most már megvan a kivitelezője is a 300 milliárd forintra becsült fejlesztésnek.

Szekó öröksége egyelőre túl nagy falat?

És kérdeztünk több mohácsit is, akik jelen voltak a busóudvarban, ők meghívottak voltak, rajta voltak a Kubatov-féle címlistán, maguk adták meg a nevüket, e-mail címüket, és kíváncsiak is voltak Orbánra, Fidesz-szavazók voltak korábban is, de az új polgármesterrel nem voltak megelégedve, szerintük négy év alatt nem sikerült Szekó nyomába lépnie, ha nem is bujkál a mohácsiak elől, de nagyon keveset látható a városban, a kizárólag a Duna-hídra tett ígéret csalódás, és csak akkor hiszik el, ha elkezdik majd építeni tényleg, a Duna-parton épülő, egyre dráguló mohácsi nemzetközi  határkikötő befejezéséről is szívesen hallottak volna.

Orbán Viktor és Pávkovics Gábor – Fotó: Babos Attila/Szabad Pécs

Munka kellene, főleg az ötvenes korosztálynak

Hát még arról, hogy milyen új munkalehetőségek lesznek, főleg az ötvenes korosztálynak, mert számos kis helyi vállalkozás tönkrement 2020 óta Mohácson, és így nagyon sok munkahely veszett el, amikben ez a réteg is dolgozhatott.

Beszédes, hogy Orbán Mohácsra elment, Pécsre viszont “csak” Lázár János ugrott el

Orbán Viktorral kapcsolatban minden apró részletnek is jelentősége van, hát még annak, hová megy el egy önkormányzati választási kampányban, és hová nem (nemhiába: Kubatov-lista és állandó mérések egy kampányban). Öt éve nem érkezett meg Pécsre, Vári Attila és a Fidesz veresége persze borítékolható volt, de azt talán csak Orbánék tudták előre, mennyire nagy vereséget kap a Fidesz 2019-ben Pécsen.

És éppen ezért beszédes, hogy Mohácsra elment Orbán, de ott azért évtizedek óta nem forgott veszélyben a Fidesz és a jobboldal többsége, a választási plakátok is narancssárgában pompáznak.

Pécsre azonban nem érkezett meg Orbán, ahol a közgyűlés jövőbeni összetétele érdekesebb és előre nem megjósolható kimenetelű harc ahhoz képest, hogy ki lesz a polgármester, Péterffy Attila ebben elég jól áll a mérések szerint. Orbán persze egy fotóra összeállt a Fidesz pécsi polgármesterjelöltjével, Csizmadia Péterrel, de Pécsre nem jött el kampányolni. A vele Pakson még közösen hidat avató Lázár János építési és közlekedési miniszter szaladt le Pécsre, hogy biztosítsa Csizmadiát és a fideszes pécsieket a kormány támogatásáról. Lázár Komlóra is elugrott még a fárasztó kampánynap végén, ahol Rogán Antalról is kérdeztük – cikkünk és videónk erről itt.

Mohácson azonban egy pécsi Fidesz-tagot kérdeztem arról, hogy nem szomorú-e, hogy Pécsre már nem ment el Orbán, de ő azt felelte, hogy nem mehet el mindenhová és mint láthattam is, nagyvárosokba nem is ment el a kampányban. Nos, Orbán Viktor a vidéki kampánykörútját ma Debrecenben zárja.

KategóriákMETÁL