Zárt ülésen választott csütörtökön a pécsi közgyűlés igazgatót a Pécsi Nemzeti Színház élére. 20:3 arányban Lipics Zsoltra, a jelenlegi színházigazgatóra szavaztak a pécsi városházi képviselők. A két momentumos képviselő tartózkodott, egy harmadik, szintén a pécsi városvezetést támogató képviselő, Ágoston Andrea pedig nemmel szavazott. A szakszervezet szerint azonban történtek túlkapások, amelyeket ki kell vizsgálni.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Igazán meglepő nem történt ma a pécsi közgyűlés elején, a zárt ajtók mögötti, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójának megválasztásáról szóló szavazáson. Amint azt amúgy is, ismerve a színházak finanszírozásának jelenlegi modelljét, valamint a korábban kiszivárgott információk alapján sejteni lehetett, 2026. február 16-tól (elvileg egészen 2031. február 15-éig) ismét Lipics Zsolt színművész töltheti be az igazgatói pozíciót a pécsi teátrumban. 

A meglehetősen nagy indulatokat kiváltó, botrányos ügyeket felhozó pécsi színházigazgató-választási ügy azonban még csak formálisan ért véget. A Színházi Dolgozók Szakszervezete ugyanis ma egy nyílt közleményben reagált a Pécsi Nemzeti Színház körül zajló eseményekre, amelyben vizsgálatot követelnek az elmúlt időszak működésével kapcsolatosan és feltételezett esetleges visszaélések miatt, így ezt a vizsgálatot le kell majd folytatni. Cikkünkben lejjebb a teljes közleményt elolvashatják.

Lipics Zsolt 2026. február 16-tól 2031. február 15-éig töltheti be az igazgatói pozíciót, amely feladatok ellátásáért havi bruttó 1 millió 300 ezer forint jövedelemben részesül.

Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója – Fotó forrása: PNSZ YouTube csatornája

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének közleménye a PNSZ igazgató-választásáról:

„A Színházi Dolgozók Szakszervezetének országos elnöksége hosszú ideje figyelemmel kíséri a Pécsi Nemzeti Színháznál (mint munkáltatónál) zajló eseményeket.

A napokban nyilvánosságot kapott – visszaélésekre, vezetői túlkapásokra utaló – információk számunkra sem ismeretlenek.

Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a helyi alapszervezetünk vezetőivel és tagjaival, valamint konzultáltunk a színháznál jelen lévő másik szakszervezet országos vezetőivel is.

A SzíDoSz vezetőségéhez eljutott információk alapján az országos elnökség egyhangú szavazással a közelmúltban két alkalommal is úgy döntött, hogy alapszervezeti tagjaink és tisztségviselőink védelme érdekében a megfelelő hatóságokhoz fordulunk.

A nyilvánosságot az ilyen jellegű ügyekben mi általában csak akkor tájékoztatjuk, ha egy eljárás lezárult, vagy ha nem indul el, esetleg elakad. Az érintettek érdeke, hogy így járjunk el. A sajtóban frissen megjelent hírek ebben az esetben arra az elhatározásra késztettek minket, hogy az alábbiakat közzétegyük:

– A SzíDoSz az érintettek képviseletében hivatalos panaszbejelentéssel élt a fenntartónál és hatóságnál is.

– A panaszok írásban is a döntéshozók rendelkezésére állnak. Nincs akadálya annak, hogy a panasztörvény és az önkormányzat, valamint a Színház által működtetett visszaélés bejelentési rendszer szerinti vizsgálatok induljanak.

– A pécsi önkormányzat közgyűlése mindezen információk birtokában hozta meg mai döntését az új igazgató személyéről.

Mivel folyamatban lévő ügyekről van szó, így részletesebb tájékoztatással egyelőre nem áll módunkban szolgálni.”

KategóriákJAZZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük