Nemcsak Pécs, hanem kb. az összes vidéki város színházát gyakorlatilag kilóra megveszi a mi közös pénzünkből a Fidesz. Majd ők megmondják, hogy ki lehet egy színház igazgatója, jól bejáratott ember, vagy alkalmas a bejáratásra. Aki azt gondolja, hogy Orbán Viktorék eddig tettek bármit is, s főleg a következő időszakban bármi olyat tesznek majd, ami valójában az emberek érdekét szolgálja elsősorban, s nem azt, hogy megőrizzék a hatalmukat, az nagyobbat nem is tévedhetne. Annak a friss blamának, ami a Pécsi Nemzeti Színház leendő igazgatójának a megválasztásához kapcsolódik (cikkünk erről ITT), ehhez csak közvetve van köze. Nem úgy mint annak a minapi hírnek, hogy a NER ismét bevásárolt a magyar médiapiacon, nyilvánvalóan olyan lapcsoportot bekebelezve, amely azon még megmaradt kevesek közé tartozott, amely eddig még nem tartozott Orbánék médiabirodalmához.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Már lehet tudni, hogy kit szavaz meg a pécsi önkormányzat közgyűlése csütörtökön a Pécsi Nemzeti Színház új igazgatójának. Elvileg azóta mindenképpen, hogy a két pályázó egyike, s valljuk meg, nem az esélyes pozíciójából induló jelölt, Darabont Mikold Jászai Mari-díjas színésznő erről posztolt a saját Facebook-oldalán.
Mint azóta már elég jól ismert ez az igen gyorsan virálissá vált történet, nem egy egyszerű meghívót kapott igazgatójelöltként a színésznő a PNSZ igazgatói kinevezéséről szóló csütörtöki zárt ülésre, hanem annak (egyébként) rendje és módja szerint a zárt ülésre a képviselőknek kiküldött előterjesztést is, benne egy határozati javaslattal (amelyre azonban az volt írva, hogy határozat). A gond nem ez volt, hanem hogy ki volt töltve előre.
És persze önmagában ezzel sincsen baj, előre dolgoztak az önkormányzaton, egyszerűsödött a helyzet, így talán tudni fogják a képviselők, hogy meg kell szavazniuk valakit. És így azt is, hogy kit lenne érdemes. Ráadásul ma már, igencsak felháborító módon a korábbi ciklusokhoz képest többszörös pénzért, havi milliós fizetésért dolgozó (vagy csak bent ücsörgő és gombot nyomogató) képviselőkről van szó – tisztelet a kivételnek stb.
És erről akármit is kommunikál háttérből informálva vagy egyenesen vállalva a nyilatkozatot a pécsi önkormányzat, lehetséges, hogy ez volt a szokás korábban is, előre névvel kitöltött papír, mint a Tanúban az ítélet, habár én erről egészen más információval rendelkezem, mégha a zárt ülésekről elviekben nem is lehet tudni, hogy ott mi történik. És igen, van, hogy a zárt ülés indokolt, és igen, a személyi kérdések azok, amik indokoltak lehetnek.
Habár kurvára nem gondolom azt, hogy egy közpénzen fizetett állami és/vagy önkormányzati intézmény felsővezetőjének kiválasztásakor megjár a zárt ajtós döntés. Ha átlagos állampolgárt érintően van személyi döntés, az nyilván zárt ajtós kell, hogy legyen, és itt sem az érdekel senkit, hogy mi Lipics Zsolt anyukájának a neve, hol lakik, vagy mi a személyi igazolványszáma Darabont Mikoldnak.
Szóval egyrészt botrány, hogy az ilyen és ehhez hasonló intézmények vezetőit is zárt ülésen választják meg, és ez nemcsak Pécsen van, és világbotrány, hogy előre kitöltik a nevet, akit meg kellene választani majd VAGY nem töltenek ki két jelölt esetében két dokumentumot, három jelölt esetében hármat. A képviselőket még azzal is lehet segíteni, hogy A/B/C vagy 1/2/3 jelzéssel látják el, de szerintem erre sincs szükség.
Értem én a jogászkodást is, és teljesen biztos, hogy senki nem akart rosszat, sőt. Az is igaz, hogy egy ilyen előterjesztés és előre kitöltött határozat, az nem jogellenes. Teljesen szabályos. Csak abba kellene belegondolni, hogy milyen azt a másik vagy a másik két jelöltnek kézhez venni, hogy nem az ő nevük szerepel egy lapon.
A BOTRÁNY!! az mégsem ez. Ez csak egy teljesen idióta eljárás. Akkor is, ha jogilag rendben van. Mert azt sem tiltja semmi, amit úgymond ajánlottam fenn. Hogy ne töltsék ki előre, vagy töltsék ki az összes jelentkezőre is.
A nagybetűs BOTRÁNY az tényleg nem ez. Hanem az, amit a kormány a színházak ügyével csinál.
Ugyanis az gyakorlatilag zsarolás. Zsarolás a mi közös pénzünkből. És zsarolás azért, hogy a saját hatalmukat és (hogy alliteráljon is) hátsójukat védjék.
Miért is? Hát azért, amiért a sajtót sem hagyták békén, és felvásároltak, amit csak lehetett. Mert a sajtó szélesebb körben, és direktebben, de egy igazán jó, a napi közéletre is reflektáló színház meg máshogyan, de hat. És akár irányt is mutat.
Az igazi művészet, azaz az igazán jó színház és az igazi sajtó, azaz a mindentől, minden párttól, kormánytól és önkormányzati vezetéstől független sajtó nem akar hatni. Nem azért készül az előadás, hogy ne a Fideszre és ne Orbánra szavazz, mert egyre többet lopnak, egyre gátlástalanabbul élnek vissza a közvagyonnal, repkednek a világban focimeccsekre, hajókáznak a tengeren és szerveznek ki alapítványokba százmilliárdokat, és egyre inkább lesz autokrácia a hazánkban (nem, nem a XX. századi, teljes terrorra építő diktatúra), hanem azért, mert ilyen világ vesz minket körül és egy jó színháznak és egy igazi újságnak erre kutya kötelessége reflektálnia és meg kell próbálnia ellenőriznie a hatalmat és feltárnia a visszaéléseket és a pofátlan korrupciót.
Kell vígopera? Kell könnyed szórakoztatás a színházban? Hát persze, hogy kell. Agyon kell-e verni egy bottal Schanda Verát a színpadon? Nem, nem kell. Sőt. De azt megmutatni, hogy miért kell kiközösíteni, vagy börtönbe csukni, vagy semmibe venni, vagy éppen bottal agyonverni (ÉS CSAK A SZÍNPADON, és a képzeletbeli Schanda Verát, és nem az igazi Schmidt Máriát, és főleg nem a való életben), az már nem is kérdés.
Azok a színházigazgatók, akiket állami közös fenntartású színházakba neveznek ki, egy szélesebb skálán mozognak: jók és rosszak; emberségesek és kicsinyes, bosszúszomjas szarházik; jó, jobb és kevésbé jó színházat csinálhatnak. Elvállaltak egy feladatot, lelkük rajta.
Egy nagyon fontos dolog van, ami közös bennük: hogy végső soron az országos hatalom döntése az, hogy ki kerül a színházak igazgatói székébe. És még az is közös bennük, hogy a hatalom, ha nem is azt várja el vagy követeli meg tőlük, hogy ne reagáljanak a politikai elit zűrös ügyeire, de az biztos, hogy ezt reméli tőlük. És ez az igazi bűne ebben az ügyben a hatalomnak. Na meg az, hogy mindezt a mi közös pénzünkkel éri el.
Ugyanis a Fővárosi Önkormányzat még megtehette, hogy saját maga működteti és finanszírozza több komoly budapesti színház működését (a kultúra a legritkább esetekben önfenntartó, kell bele közösségi pénz, de az egyik leghasznosabban elköltött forintok ezek). A vidéki önkormányzatok viszont ezt nem tehetik meg. Sajnos.
Nem tehetik meg, mert egyszerűen nincs rá pénzük. Még a működtetésnek azt a felét is nehezen tudják összekaparni, amit nekik kell vállalniuk az állam mellett, de azt még valahogyan összekaparják, kétszer többet azonban nem tudnak, ha a fejük tetejére állnak is, így kénytelenek belemenni a közös fenntartásba.
Mert az önkormányzatokat a hatalom talán minden korábbi kormánynál elkezdte jobban kivéreztetni. Főleg egyes önkormányzatokat. Hol van már az az idő, amikor átvállalták az adósságot tőlük?! A pécsi önkormányzattól csak az idén, csak az iparűzési adóból kb. 6 milliárd forint forrást von el a hatalom. Hát, persze, hogy élére kell állítani minden forintot.
Így tehát kénytelenek belemenni a közös (állami és önkormányzati) fenntartásba. Abba, hogy az állam akkor ad pénzt, ha egy általa megbízott ember (ha jól tudom Vidnyánszky Attila) által összerántott bizottság is szavazhat, nemcsak az önkormányzaton van egy tulajdonképpen formális szavazás, és egy hasonlóan majdnem formális szavazás a színházon belül. A bizottságban pedig egészen biztosan olyan emberek ülnek többségben (Pécs esetben 5:4 az arány), akik tudják, hogy ki vagy kik azok, akiktől azt remélheti a hatalom, hogy egy bizonyos ponton túl már nem merészkednek a színházba.
Egy dolgot még ki kell itt mondani. Sem az állam, se az önkormányzat ne nevezzen ki és válasszon ki színházigazgatókat. Akkor sem, ha állami vagy állami-önkormányzati, és akkor sem, ha tisztán városi a fenntartás. Legyenek szempontjai az adott városnak, határozzanak meg kereteket, célokat, de az igazgató kiválasztása az tényleg egy külön szakmai testület, csoport, bizottság stb. feladata legyen. De a politikai színezetnek meg a haverságnak nem lehet benne szerepe, sem a tagok kiválasztásában, sem a döntésben. Így lenne csak értelme. Persze most nem ez van, hanem amit fentebb mondtam.
Sem az igazgatókat, sem az önkormányzatot nem kárhoztatom azért, hogy belemegy ebbe. Mert ez a vagy lesz valamilyen színház, vagy nem lesz kb. semmilyen kérdése. Az más kérdés, hogy ha felmerülnek emberi és vezetői kifogások egy színházban a már meglévő vezető kapcsán, akkor azt meg kell-e vizsgálni esetleg a döntés előtt? És, ha nem, miért nem? Mert megbízhatónak vélt emberből azért még mindig akad a Fidesz háza táján is, egy plusz alternatíva csak van minden városban, ha valahol felmerülnek aggályok.
És ugyanez volt a dilemmája a hatalomnak a sajtóval is, csak ott sokkal látványosabban és még inkább erőből, és még pofátlanabbul lépett. Felvásárolták a megyei lapokat, bezárták a Népszabadságot, megvettek és csődbe vittek fontos folyóiratokat, megvették az Indexet, az Origót, és valahogyan elérték azt is, hogy a G-nap után olyan nagyon sokáig nem húzta a Magyar Nemzet sem.
Most pedig megvették a Blikket is tulajdonló Ringiert. A Blikk bulvárlap persze, de a legolvasottabb nyomtatott újság volt, amelyben politikáról és korrupciós ügyekről is írtak, és nem kímélték a hatalmat, mert nem az a dolguk, hanem a korrekt újságírás. És, ha nézik a kormányinfókat, akkor azt is láthatták, hogy milyen fasza kérdései voltak Gulyásékhoz a Blikknek mindig, amikor szót kaptak. Szóval a hatalmát és hátsóját védő Orbán and co. ezt is tető alá hozta. Ezúttal az Indexet is tulajdonló és lealjasító Indamédia volt a “vevő”.
Ami azért egyetlen dolog miatt érdekes. Mert, amennyire tudom, az Indamédia MÉG nem stratégiailag kiemelt cég, mint lett a KESMA. És annak idején, amikor a Szabad Pécs a TASZ segítségével pert indított a KESMA ellen, mondván, hogy túl nagy a médiakoncentráció, erre tudtak ujjal mutogatni, hogy kérem ezt a kompániát Orbán Viktor stratégiailag kiemelte, így aztán a Versenyhivatal meg a Médiahatóság nem is vizsgálhatta érdemben, hogy a KESMA vajon nem túl nagy médiacég lett-e az 500 újság és egyéb kiadvány egy tető alá hozásával. Mert annak idején ugyanis a Ringier és az Axel-Springer sokkal kisebb összeolvadását ilyen okkal tagadták meg, ezután adták el egy részét a portfóliónak olyan embereknek, akik Orbánékhoz igencsak közel álltak, és hozhatták létre a sokkal kisebb portfóliót. Éppen azt, amit most eladtak.
19? Lapot!
