Erkölcsileg és etikailag elfogadhatatlanná teszi szakmai múltja Fülöp Zoltán egyetemi kommunikációs vezetővé való kinevezését, írta közösségi oldalán a pécsi Emberség Erejével Alapítvány. A Szabad Pécs írta meg azt ma délután, hogy a Pécsi Tudományegyetem vezetése úgy döntött, hogy a Dunántúli Naplót propagandalappá silányító volt főszerkesztőt nevezi ki szeptembertől az egyetemi média irányítójának.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Kommunikációs igazgatóhelyettesként folytathatja pályafutását szeptembertől a Pécsi Tudományegyetemen Fülöp Zoltán, a Dunántúli Napló szerkesztője, és volt főszerkesztője, írta meg ma délután a Pécsen és országosan is sokakat felháborító hírt a Szabad Pécs.
Az egyetem végül nemcsak megerősítette lapunk információját, de egészen döbbenetes, és információink szerint hazugságot, de minimum csúsztatást is tartalmazó válaszában lényegében arról írt, hogy Fülöpnél alkalmasabb jelölt erre a pozícióra egyszerűen nem létezik. A válasz miatt (már munkaidő után) újra írtunk a PTE-nek, részben azért, mert Fülöp kinevezését határozott idejűként említik, de azt eddig nem árulták el, mennyi időre, hány hónapig vagy évig kívánnak vele minimum együtt dolgozni. Amiről amúgy úgy tudjuk, hogy korábban nem határozott idejű megbízásról volt szó, mindenesetre lapunk kérdéseire már ez a válasz érkezett.
De azt is megkérdeztük, hogy miért csak három jelöltet hallgattak meg, ha öt név merült fel lehetséges jelöltként. Az egyetem nem írt ki pályázatot a pozícióra, amit azzal magyaráztak, hogy gyorsan kellett új vezetőt találniuk. És arról is írtak, hogy egy adott, megüresedett pozíció betöltéséről van szó, ugyanakkor lapunk nem hivatalos, de biztos forrásból arról értesült, hogy nem pontosan a megüresedett pozícióval járó feladatok fognak Fülöphöz tartozni, hanem azon túl több más feladat is, ráadásul az egyetem által megerősített kommunikációs igazgatóhelyettesi poszt mindeddig nem létezett a PTE-n. Magyarul Fülöp nemcsak nagyobb felelősséget kap majd, hanem „elődjénél” kiemeltebb pozíciót. Emiatt arra is rákérdeztünk, hogy a PTE szerint a saját válasza ezen a ponton csak csúsztatás-e, avagy inkább hazugság? Ha kapunk holnap választ, akkor frissítjük mindkét cikkünket, vagy új cikkben közöljük a választ. Ahogyan akkor is frissítjük írásainkat, amennyiben a Dunántúli Napló volt főszerkesztője valamiképpen reagál a megjelent cikkekre.
A Szabad Pécs amiatt foglalkozott ezzel a témával, amit írtunk is első cikkünkben: mert egy olyan volt propagandistát tesznek meg az egyetemi média egyfajta csúcsfőszerkesztőjének, akinek teljes DN-es főszerkesztői ténykedése és az általa vezetett lap elárulja az újságírás alapvető értékeit, sőt elárul minden alapvető morális és más fontos emberi értéket is. Sőt!! Az egyetemi közlemény Fülöp tervezett kinevezését magyarázva ezt a szakmailag értékelhetetlen és dicstelen időszakot és munkát az egyetemi munkakörre való alkalmasság egyik zálogának tartja, kifejezetten megemlítik az itt szerzett vezetői gyakorlatot, mint jó pontot a kinevezéshez. Ami azért megdöbbentő, mert sokan válik úgy, e sorok írója is, hogy ez az az időszak és ténykedés, ami miatt egészen megdöbbentő Fülöp kinevezésének a híre.
És erre jutottak mások is. Cikkünk után saját közösségi oldalán a pécsi Emberség Erejével Alapítvány is megszólalt az ügyben, mint írták, egyikeként azoknak a civil szervezeteknek, „akik ellen a fideszes propaganda, helyben az Új Dunántúli Napló, koncepciózus lejárató kampányt folytatott, rendszeresen uszította az olvasóit”.
Néha név nélkül, néha névvel és arccal megjelentetett írásokat említettek, amelyek „a nevetséges firkálmányoktól a “komoly” kutatómunkával megírt “tényfeltáró” anyagok hatását keltő szövegeken át a szándékos csúsztatásokkal teli, hergelésnek szánt publicisztikákig” terjedtek a Dunántúli Naplóban. Sőt, megemlítik azt is, hogy mindez sokszor olyan emberek tollából történt, „akik egykor kollégáink, barátaink voltak”, akik nem is akarták ellenőrizni a leírt blődségek valóságtartalmát. „Ami nem volt, mert nem is lehetett: csak aljas indokból megjelentetett hazugság voltak”.
„A Pécsi Tudományegyetem leendő kommunikációs igazgatóhelyettese egyike ezeknek az embereknek. A gyűlöletpropaganda létrehozásáért és terjesztéséért személyes, és egykori főszerkesztőként olyan szakmai felelősség terheli, ami erkölcsileg és etikailag elfogadhatatlanná teszi, hogy ilyen munkakörben alkalmazzák. Sok pályatársához hasonlóan ezekre a cselekedetekre senki nem kötelezte. Bármikor hallgathatott volna az emberi tisztességre, bármikor lehetősége lett volna nemet mondani” – írta a posztot aláíró Mester Zoltán, az Emberség Erejével kommunikációs vezetője, volt kollégánk, a Szabad Pécs egykori munkatársa. A teljes posztot ajánljuk olvasóink figyelmébe (ITT elérhetik), de az alábbi két bekezdést még kiemeljük és szó szerint közöljük:
„Felelősségük jóval nagyobb annál, mint egy szervezet elleni célzott munkálkodás: a NER-es kormányzat által ellenségnek kijelölt kisebbségek, csoportok ellen irányuló aljas és cinikus támadások, az egyetemes emberi jogok tudatos megsértése és sárba tiprása, a tönkretett emberi sorsok, egészségek, egzisztenciák azok, amelyek elfogadhatatlanná teszik, hogy ezek az emberek felelős pozícióba kerüljenek.
Ha a PTE szerint elfogadható ezeknek az embereknek az alkalmazása, úgy intézményi szinten válnak cinkosaikká. A kinevezés szembe megy minden jó érzéssel, megcsúfol minden értéket, aminek egy európai egyetemen minimum standardnak kellene lennie. Elárulása a hallgatóknak és munkavállalóknak, egyetemi polgároknak, elsősorban azoknak, akik maguk is áldozatok voltak.”

19? Lapot!




