Muszlim mecsetben és katolikus templomban is járt szombaton délelőtt Pécsett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, akit arról is kérdeztünk, hogy mit gondol Orbánék új, belengetett szuverenitási csomagjáról. Pressman arról is beszélt a sajtónak, hogy a magyar országgyűlés halogatja a svéd NATO-csatlakozás jóváhagyását. Amiről épp ma írta azt a Szabad Európa, hogy a ratifikáció messzebb lehet, mit valaha. David Pressman pécsi programját azzal zárta, hogy részt vett a harmadik Pécs Pride-on.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Másodszor érkezett Pécsre szombaton David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, és sűrű napja volt: meglátogatta az éppen egy nappal korábban, pénteken megnyitott új pécsi mecsetet, majd a belvárosi katolikus templomba ment (amelynek történetesen egy török kori dzsámi ad ma helyet), végül részt vett az immáron harmadik alkalommal tartott Pécs Pride felvonuláson. 

David Pressman a pécsi főtértől csak két perc sétára lévő József utcában, az egykori Rácz Aladár cigány közösségi ház helyén álló Al-Furquan mecsetben kezdte a napot.

A Pécsi Iszlám Kulturális Központ megnyitásáról és ennek hátteréről a Szabad Pécs írt tegnap részletesen.

Az amerikai diplomata a mecsetben a Magyarországi Muszlimok Egyházának tagjaival találkozott, az egyház vezetője, Sulok Zoltán Szabolcs fogadta és vezette körbe, majd rövid megbeszélést is folytattak. Annak végén pedig sikerült vele beszélnünk, röviden kérdezni két témáról – a Szabad Pécsen kívül az ATV és a Telex tudósítója volt csak jelen a programon, noha tegnap nyilvánosságra hozták azt, milyen helyszíneket keres fel Pécsen az amerikai nagykövet.

Minden újságíró arra volt kíváncsi, ami a Fidesz csütörtöki sajtótájékoztatóján (Kocsis Máté) és előtte, Orbán Viktor esztergomi beszédében elhangzott. Azt kérdeztük, hogy miként értékeli, hogy Magyarország még nem ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását, sőt tovább romlott a két ország viszonya, illetve hogyan kommentálná a frissen belengetett (bár egyelőre részleteiben még nem ismert) ún. szuverenitási törvénycsomagot, amelynek politikai indoklása szerint meg kell védeni az országot a külföldi (“brüsszeli” és amerikai) befolyásolástól.

Az amerikai nagykövet utóbbiról nem akart elhamarkodottan nyilatkozni, mivel, egy, még el nem fogadott törvényről van szó. Hangsúlyozta viszont, hogy azt nem tartja jónak, ha a magyar kormány a szólásszabadságot szűkíteni kívánja, pláne, ha arra utal, hogy mindezt az ország védelme, külföldi országok magyar belpolitikába való, vélelmezett beavatkozási-befolyásolási szándéka miatt tenné. Kifejezte azt a reményét is, hogy végül ez a törvénycsomag nem, vagy nem a jelenleg ismertek szerint kerül az országgyűlés elé.

Svédország tervezett NATO csatlakozásáról pedig röviden azt mondta, hogy reméli, sor kerül a magyar jóváhagyásra is, s hogy a svéd csatlakozás előnyös lenne, mert bővítené a katonai szövetséget, amelynek Magyarország is a tagja.

David Pressman a mecsetből a főtéri dzsámiba, a belvárosi Gyertyaszentelő Boldogasszony templomba ment, ahol az előző helyszínhez hasonlóan a vallási pluralizmus és a vallási függetlenség fontosságáról kezdeményezett beszélgetést.

Később, a délután folyamán Pressman részt vett a Pécs Pride felvonuláson, amely közben újra sikerült kérdeznünk, sőt rajta kívül a felvonulás végén beszédet is mondó Désirée Bonis-t is. Hollandia magyarországi nagykövete kérdésünkre azzal kezdte válaszát, hogy ő már tavaly is részt vett a felvonuláson. (Megjegyzés: David Pressmann a második Pécs Pride után foglalta el hivatalát Budapesten, Désirée Bonis pedig az első Pécs Pride idején nem hazánkban szolgált.) A holland nagykövet a Pécs Pride-ot egy nagyszerű eseménynek nevezte, amely az emberi jogokról szól, ami kiemelten fontos érték a holland kormánynak, amit ő képvisel Budapesten. És ezért támogatnak LMBTQ közösségeket és bátor magyarokat, akik kiállnak magukért.

Pankotai Lili a Pécs Pride-on: Isten nem határolódik el és nem gyűlöl

És megjegyezte azt is, hogy a világon elsőként Hollandiában, Amszterdamban kötöttek melegházasságot, 2001-ben, amit a holland főváros főpolgármestere vezetett le. Később, a pódiumon a holland nagykövet felemlegette azt az esetet is, amelyről a Szabad Pécs írt, hogy Pécsen nem tudtak megtartani egy, az Amnesty által kezdeményezett és szervezett szivárványos napot, mert a helyszínt biztosító egyesület nem merte “bevállalni” a rendezvényt, de azt is mondta, hogy nem szabad feladni, küzdeni kell a szabdságért és a szabadságjogokért, és vannak arra példák a világban, amelyek működnek ilyen helyzetekben.

Az amerikai nagykövet a Pécs Pride és az ő saját részvétele kapcsán azt mondta a Szabad Pécsnek, hogy a szabadságra, az elfogadásra és a szeretetre összpontosít, és igazi megtiszteltetés a számára, hogy itt lehet a Pécs Pride-on, az USA nevében, hogy kiállhasson a magyarok mellett, akik ezzel is kimutatják a saját méltóságuk és szabadságuk iránti vágyukat. És emellett fontosnak tartotta azt is kifejezni, hogy az Egyesült Államok támogatja az alapvető emberi és szabadságjogokat és egyenlőséget.

Kevesebben voltak, időnként esett is, de a hangulatra nem volt panasz

Nagyjából ezer-ezerkétszáz fő vehetett részt a mai Pécs Pride felvonuláson, ami nem közelíti meg számaiban az első Pécs Pride-ot, és a tavalyi eseményen is többen lehettek, majdnem dupla ennyien, de az időjárás a tavalyihoz hasonlóan esős volt. Valószínűleg a módosított helyszín is hozzájárulhatott ahhoz, hogy kevesebben voltak, nem mindegy, hogy a belvárosból, közlekedési csomóponttól indul-e egy felvonulás, vagy egy nagyon szép és egészen különleges, de kevésbé jól megközelíthető helyszínről, a tettei romoktól.

KategóriákMETÁL