Városbuli
A történelmi emlékezet nehéz ügy. Mindig fel lehet tenni azokat a kérdéseket, hogy miért pont arra az eseményre emlékezünk, miért pont így, miért nem úgy. Egy-egy dicstelen epizód esetében még…Tovább >>

2023-ban alapította Pécs városa a Bogdán János-díjat, amelyet Európa első és mindmáig egyetlen roma gimnáziumának első igazgatójáról neveztek el. Az…

Felmentette az összes vádlottat tavaly májusban a Kaposvári Törvényszék abban a büntetőperben, amely a 2015-ös pécsi buszbeszerzés, az úgynevezett Volvo-gate…

Indul az önkormányzati választáson a Mellár Tamás által alapított Mindenki Pécsért Egyesület, egy olyan másik civil szervezettel karöltve, amelyet LMP-közeli…
Többször írtunk Heindl Péter Pécsett élő jogászról és polgárjogi aktivistáról, aki 2010 óta szorgalmasan festi át, igazítja ki azokat a kormányzati vagy kormányplakátnak tekinthető óriáshirdetéseket, amelyek szerinte jogellenesek, és torzítják…Tovább >>

Továbbra sem tartja ellenzéki pártnak az LMP-t Mellár Tamás, válaszolta a Párbeszéd-frakcióban ülő független országgyűlési képviselő a Szabad Pécs megkeresésére.…

Heindl Péter Pécsett élő jogász, polgárjogi aktivista, ha törvénysértést tapasztal 2010 óta akár festékkel is kiegészíti a kormány és ernyőszervezeteinek…

Nem volt egyetértés az egy hónappal korábban készült polgármesterjelölti interjú megjelentetésében Miskolcon. A választási kampány késztetésére tavasszal ültetnek gyümölcsfákat Debrecenben,…
Cseh Katalint kérdezhettük más magyar újságírókkal csütörtökön Brüsszelben. A Momentum EP-képviselője újságírói kérdésre örömét fejezte ki amiatt, hogy Magyar Péter és új pártja is beszáll a politikába, mert ezzel a…Tovább >>

Ma, április 11-én van a magyar költészet napja. Ebből az alkalomból a Szabad Pécs munkatársa, Balogh Robert író, újságíró, költő…

Ma, április 11-én van a magyar költészet napja. Ebből az alkalomból a Szabad Pécs munkatársa, Balogh Robert író, újságíró, költő és drámaíró ötletére és szervezésében a Szabad Pécs tíz kortárs…Tovább >>